Botrány

„Azt sem tudja, merre van arccal előre” - Sebestyén Balázs elmondta a véleményét Kulcsár Edináról

Létrehozva: 2022.01.18.

Módosítva: 2022.01.18.

A népszerű rádiós elmondta a véleményét.

Sebestyén Balázsék sem tudták szó nélkül hagyni Kulcsár Edina szövevényes szerelmi életét, a Balázsék kedd reggeli adásában bizony terítékre került az elmúlt pár hét, nap történése. Nevezetesen az, hogy Kulcsár Edina és két gyermekének apja, Csuti bejelentették, hogy válnak. Hétfőn pedig Edina azzal kürtölte tele a médiát, hogy őrülten belezúgott a rapper G.w.M.-be, nála tökéletesebb párt akkor se találna, ha 0-24-ben keresné  - szúrta ki a Ripost.

Rákóczi Feri értetlenkedve állt az előtt, hogy Edinának miért kellett ennyire hamar ország-világ előtt eldicsekednie az új szerelmével, hiszen egy kezdődő párkapcsolatban még egyik fél sem vehet mérget arra, hogy holtomiglan, holtodiglan lesz a románc vége. Balázs szerint viszont nem erről volt szó, sokkal inkább arról, hogy Edina egy hazugságspirálba keveredett, amiből már muszáj volt valahogy kikeverednie.

„Nagyon sok sebből vérzik, és sántít a dolog, és nagyon méltatlan ez az egész”- kezdte Balázs, aki azt is elárulta, milyen benyomás alakult ki benne Edináról, amikor három hétig együtt forgattak.

„Látva szegény Edinát....én is töltöttem vele három hetet, azt se tudja, merre van arccal előre. Semmiféle tudatosság nincs benne, annyira sodródik, és annyira nem tudja, hogy ki ő valójában, hogy ezen én meg sem lepődöm. Méltatlan nagyon durván így befejezni valamit” – mondta Balázs élő adásban, aki szerint egy kirakatban élő közszereplőnek muszáj tisztességesen befejeznie egy házasságot.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132625_auto_resized.jpg
origo.hu

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713247218
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133197_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Izrael döntött: akár órákon belül megindulhat az Irán elleni válaszcsapás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713247218
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132131_auto_resized.jpg
astronet.hu

A Megértés angyala védelmez minket április 15. és 20. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17123850_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kisbabám” – Majka videóval jelentette be az örömhírt, záporoznak a gratulációk

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

Új fejlemény a ráckeresztúri repülőbalesetben: ezért csapódhatott földbe a vezérigazgató gépe