Világsiker

9 év kihagyás után bújt újra macskabőrbe Csutka István

Dózsa Gabriella

Létrehozva: 2022.01.21.

Évekkel ezelőtt szögre akasztotta sztepp cipőjét Csutka István, aki akkor a színházak csillogó világát a kihívásokkal teli utazásokéra cserélte. Mégis, amikor megkeresték a Madách Színházból, hogy be tudna –e ugrani a Macskákba a régi szerepébe, szinte azonnal igent mondott. Mindezt 56 évesen, majd húsz évvel fiatalabb színész kollégája, Kiss Ernő Zsolt helyett, aki koronavírusos lett.

Forrás: Bors

A Madách Színház 1983. március 25-én mutatta be a Macskákat Szirtes Tamás rendezésében és Seregi László koreográfiájával, közvetlenül a londoni ősbemutató után. Az eltelt 38 évben az előadás rendkívül sok szereposztást megért: a különböző szerepekben több mint 270 művésznek tapsolhatott a közönség. Csutka István az ősbemutató után tizenegy évvel vette át Quaxo szerepét a legendás Paudits Bélától

19 éven át volt oszlopos tagja a Macskák musicalnek Fotó: Bors

Onnantól 19 éven át pontosan 1350 előadáson bújt macskabőrbe, 2013-ban adta át a „jelmezét” Kiss Ernő Zsoltnak, aki sajnos most koronavírusos lett. A másik szereposztásban játszó színésznek pedig a bokája nem jött rendbe.

2013-ban épp Kiss Ernő Zsolt váltotta Csutka Istvánt Fotó: Bors

Így engem hívtak fel, hogy vállalnám-e újra. Mondanom se kell, óriási megtiszteltetés, hogy 56 évesen színpadképesnek és elég strammnak tartanak ehhez 

– mesélte a Borsnak Csutka István. – Bevallom, azért volt bennem drukk, amikor az első zenekari próbára mentem, de azért meglátszik az a 19 év, és az a rengeteg előadás. Mennyi szép emlék, mennyi smink, hány szteppcipő, hány művész, akik az esztendők alatt ott álltak és táncoltak mellettem a színpadon hosszabb, rövidebb ideig. És Seregi László mester, akinek köszönhetjük mindezt. Ő már sajnos nem lehet velünk, ahogy sok remek művész sem… így visszatérve, természetesen ők is eszembe jutnak.

Vasárnap láthatja újra a közönség Csutit Fotó: Madách Színház

 

Csuti 56 éven is fantasztikus formában van, ami nem is csoda, az elmúlt években a szteppcipő helyett mint Camino Steve, már túracipőben járta a világot.  

Már a főpróbán is túl van az 56 éves színész Fotó: Bors

Első magyarként teljesítette az USA-ban az Appalachian Trailt és a Pacific Crest Trail Mojave-sivatagi szakaszát, 160 nap alatt tett meg 4970 kilométert Amerika gyönyörű, de olykor félelmetes vadonjában. 56 nap 8 óra 26 perc alatt gyalogoltak körbe hazánkat az Országos Kék-Körön, legutóbb pedig 670 kilométeres sivatagi túrát, a Jordan Trailt teljesítette első magyarként.

Öreg macska, nem vén macska, 

– folytatta nevetve a színész. – Jó kondiban vagyok, de a tánc az teljesen más. Nem is tagadom, az első előadás utáni reggelen olyan izomlázzal ébredtem, amilyet már régen éreztem. De fantasztikus érzés újra ott állni. Péntek este, majd vasárnap dupla Macskák előadás lesz, addigra simán rendbe jön!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139714_auto_resized.jpg
origo.hu

Hihetetlen BL-dráma: itt az újabb Real-csoda

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713415510
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134587_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kezdi elveszíteni a harcot” – Meghan egyre jobban retteg, ettől fél a legjobban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713415510
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713415510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713415510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129407_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713415510
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni