Aktuális

Olyat tettek a nővel az áruházban, hogy 3 milliárdot kapott érte

Bors

2021. december 5. vasárnap 18:00

A nő egész életét megváltoztatta az apró mozdulat.

10 millió dolláros kártérítési pert nyert az a nő, akinek amputálni kellett a lábát, miután rozsdás szögbe lépett egy Walmart nagyáruházban – írta meg a DailyStar. April Jonesnak a többszörös amputációval járó fájdalmakat kellett elviselnie, ráadásul lába elvesztése után kerekesszékbe került.

A nő beperelte a szupermarketet, miután az élete örökre megváltozott a 2015-ben történt incidenst követően. Az anyuka a rozsdás szögtől súlyos fertőzést kapott, az orvosok pedig hiába küzdöttek érte, végül nem tudták megmenteni az asszony lábát.

Jones ügyvédei elmondták, hogy a nő az elmúlt hat évben kerekesszékben ült, és kénytelen volt felnőtt gyermekeire támaszkodni, hogy segítsenek neki.

A bíróság végül 10 millió dollárt, átszámítva 3,2 milliárd forintot ítélt meg April Jonesnak. A nő elmondta, hogy a pénzt egy protézisre fogja fordítani, valamint arra, hogy otthonát kerekesszék-baráttá tegye. Emellett reméli, fedezni tudja a további orvosi költségeket is.

További cikkek

Covid

Müller Cecília: Tízből kilenc megbetegedést már az omikron variáns okoz - videó

Stop

Ennek a 4 intézkedésnek nagyon sok magyar fog örülni

Ez is érdekelhet

szon.hu

Nem mindennapi látvány! - Vadászgépek festették csíkosra az eget Nyíregyháza felett

borsonline.hu

Nem látta magát szépnek a gyönyörű lány – felakasztva találtak rá a szobájában

she.life.hu

Amire minden nő rájön egy idő után: egy férfit sem lehet megváltoztatni

kisalfold.hu

Újszülöttjét nem láthatta az édesanyja, 25 évesen hunyt el a Covid miatt a bakonykoppányi nő

origo.hu

Tudja-e, melyik állatnak van a leghosszabb karja?

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: Ljubomir Vranjest menesztették a szlovének

vg.hu

Milliókat nyerhetnek a kisvállalkozások a ma nyíló pályázaton

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. január 20.: a Szűz fontos tanulságokat kap a sorstól, a Bika szerencsés valamiben

hirtv.hu

Meghalt egy 7 éves kisfiú egy születésnapi tortázás után

ripost.hu

Hét megyére adtak ki riasztást: brutális idő közelít az ország felé

origo.hu

160-nal repült át a körforgalmon egy autós a Balatonnál - videó