Ő volt a Házasság első látásra egyik legmegosztóbb szereplője.
Erre a személyre senki nem számított.
Lang Györgyi barátai nem mindennapi módon emlékeznek meg.
Sokak rémálma valósult meg a felfedezéssel.
Lánya tudatta a lesújtó hírt.
A Dancing with the Stars gyönyörű táncosa szerint „kihalt” a régimódi udvarlás a világból. Stana Alexandra véleményéből legalábbis erre lehet következtetni, nincsenek jó tapasztalatai a randizást tekintve sem.
A kocsiban ülő két ember túlélte a brutális ütközést.
Az egész emberiséget érinti.
Max Verstappen fiatalon csöppent az apa szerepbe, de a Forma-1 háromszoros világbajnoka tökéletesen helyt áll. A Red Bull holland versenyzője három éve él együtt Kelly Piquét-vel, és nevelik közösen a brazil modell kislányát.
Több mint 5 kilométeres a torlódás.
Izeli Luca ebben a tanévben kezdte az iskolát, első osztályos. Neki és szüleinek azonban nemcsak az okozott izgalmat, vajon milyen lesz az iskola, hanem az is, hogyan fogadják majd, hogy diabéteszes, miként lehet megoldani az iskolában is, hogy teljes biztonságban legyen. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány az Oktatási Hivatallal közösen most újabb programot indít azért, hogy az óvodákban és iskolákban biztonságban legyenek a cukorbeteg gyerekek is.
A modell sokat edz, alakját örömmel mutatja meg követőinek.
Az ország Vili bácsija 6 évvel ezelőtt vesztette el lányát.