Aktuális

14 éve vár a kivégzésére, de lehet hogy ártatlan

Bors

Létrehozva: 2015.02.26.

Az asszony 14 éve vár a kivégzésére, ám az egyik utolsó meghallgatása során olyan bizonyítékok kerültek elő, amelyek lehet, hogy a felmentéséhez vezetnek.

Az 56 éves Linda Carty-t 14 éve tartóztatták le Texasban, miután a vád szerint megölt egy nőt és három társával együtt elrabolta az áldozat négynapos gyermekét. Carty a kezdetek óta állítja, hogy kelepcébe csalták, és hiába állította több szemtanú, hogy a brit asszonyt látta a gyermekkel a kezében, ő maga ártatlannal érzi magát.

Christopher Robinson, aki szintén tanúskodott az ügyben most azt állítja, hogy a texasi kerületi ügyészsé emberei megfenyegették, de valójában soha nem látta, hogy Carty bárkit is megült volna, és hogy az egész vád koholmány. A nő ártatlasága mellett egyébként folyamatosan kardoskodott a Reprieve nevű emberjogi csoport, többek között ők intézték el azt is, hogy a nőt eddig ne végezzék ki, és a mostani új bizonyítékokkal is ők álltak elő.

– Csodálatos nap ez Lindának és az igazságszolgáltatásnak. Az, hogy egy ügyész megfenyegeti a tanúkat, akik ezért eskü alatt hazudnak, és emiatt valakit gyilkossággal vádolnak és elítélnek, mélységesen elszomorító. Most végre lesz egy olyan tárgyalási nap, amikor nem lesz a kezdektől fogva megkülönböztetve. – mondta Celia Ouellette, a Reprieve egyik jogi képviselője.

– Több mint egy évtizede dolgozunk az ügyén, mert bíztunk az ártatlanságában. Reméljük, hogy nem hiába. – idézi a Daily Telegraph Carty amerikai ügyvédjét, Michael Goldberget. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132075_auto_resized.jpg
origo.hu

Zelenszkij beismerte, hogy óriási a baj, közel a vég

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713240017
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17123850_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kisbabám” – Majka videóval jelentette be az örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122197_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Üzentek az oroszok Zelenszkijnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713240017
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17115817_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Csak egy kiflit akart a NAV, a koszovói pékek a hátsó ajtón át menekültek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132169_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Van egy jó és egy rossz hírünk az autósoknak: melyikkel kezdjük?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

Új fejlemény a ráckeresztúri repülőbalesetben: ezért csapódhatott földbe a vezérigazgató gépe