Aktuális

13 éves erőszakolta meg a testvéreit, az anyjuk pedig hagyta ezt

Bors

Létrehozva: 2017.09.21.

Egy 13 éves fiú megerőszakolta és szexuálisan zaklatta három fiatalabb testvérét gloucestershire-i otthonukban, ahol teljesen magukra voltak mindannyian utalva. Az anyjuk ugyanis teljesen elhanyagolta őket, hagyta, hogy magukról gondoskodjanak – hangzott el a bíróságon, ahol a legnagyobb gyereket, a már 14 éves fiút hat bűncselekménnyel vádolták meg, amiket 6 és 7 éves öccse, valamint 10 éves húga ellen követett el. Volt még egy vád ellene, miszerint a húgát arra kényszerítette, ahogy az egyik öccsével fajtalankodik, de ezzel végül nem vádolták meg.

Az ügyészség szerint a fiú 2012 decembere és tavaly májusa között végezte üzelmeit. Eszerint még csak nyolc éves volt az elején, ebben az életkorban még nem került volna bíróság elé a fiú, de mostanra már betöltötte ezt a kort. 

A nevelőszülőknél elhelyezett fiú most elismerte, hogy rossz dolgokat művelt, és ami miatt nagyon hosszú időre kerülne börtönbe, ha már felnőtt lenne.

Anyjukat éppen a héten ítélték el, mert súlyosan elhanyagolta a gyerekeit, és borzalmasan elhanayagolta az otthonukat is, hatalmas volt a mocsok és a kosz. Apjuk pedig csak nagyon ritkán ment el hozzájuk.

A bíró végül úgy döntött, a fiú maradhat a nevelőszüleinél, de 18 hónapn keresztül ellenőrizni fogják őt, valamint felkerült a szexuális bűncselekmények elkövetőinek listájára két és fél évre. Emellett csak felügyelet alatt találkozhat testvéreivel – írta a Daily Mail.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138617_auto_resized.jpg
origo.hu

Harry Kane még a Bayernt is tönkretette, rajta röhög a világ - mutatjuk a legjobb mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713423618
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139789_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139190_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Hosszú Katinka már nem kivételezett személy, nem utazhat az Eb-re

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137936_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713423618
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713423618
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713423618
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713423618
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni