Aktuális

120 ezret is zsebre vághat egy diák

Zs.V. 

Létrehozva: 2018.06.15.

Két és fél hónapra csengetnek ki ma. Sok diák ilyenkor az egész nyári henyélés helyett munkát is vállal. Helyesen!

Az előrelátók, akiknek már van nyári munkája, még a lehető legjobb állásokat kaparinthatták meg. Azoknak, akik előbb pihennek egy-két hetet, s csak utána mocorognak, már csak a gyengébben fizetett lehetőségek jutnak. Rosszabb esetben már az sem.

Túljelentkezés

Tanév közben alig akad diák egy-egy munkára, nyáron azonban akár két-háromszoros túljelentkezés is lehet azokra a melókra, amik magasabban fizetnek és előnyös környezetben kell végezni őket. Tavaly a 16 év feletti nappali tagozatos tanulók 40 százaléka kereste meg magának a zsebpénzét. Jobb helyeken egy hónap alatt akár 110–120 ezer forintot is zsebre tehetnek azok, akik nem lustulják végig a nyarat. Sőt, ha okosan választanak, akár a szakmai jövőjüket is megalapozhatják a gyakorlattal.

Védernyő

Tudta?

A 25 év alatti, úgynevezett passzív hallgatók is vállalhatnak munkát, ha van érvényes diákigazolványuk, és az iskola igazolja a jogviszonyukat.

Érdemes tájékozódni a különböző diákmunka-szövetkezetekkel kapcsolatban. Pataki Zoltán, az euDIÁKOK Iskolaszövetkezet elnöke szerint, ha biztosra akarunk menni, akkor a legjobb, ha olyan társaságot választunk, ami tagja a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének. Ezek ugyanis csak olyan munkát ajánlanak fel a fiataloknak, ahol megfelelő a munkakörnyezet, és biztosan odaadják a fizetést is.

– A diák így nem egyedül áll ki a munkaerőpiacra, kockáztatva a feketemunkát és az ezzel járó hátrányokat, hanem egy legálisan működő szövetkezet védernyője alatt – hangsúlyozza az elnök. Akik viszont mégis a maguk útját járják, azok is kössenek szerződést még kezdés előtt!

Csak, ami tetszik!

A 15. életévüket betöltött fiatalok is dolgozhatnak, de ők csak a szülők írásos engedélyével. Anélkül még egy évet várniuk kell, hogy munkát kapjanak.

– A napi 8 óra és a heti maximum 40 óra a kiskorúakra kötelezően érvényes, a felnőttek annyit dolgozhatnak, amennyit akarnak, akár éjszaka is, persze csak a fizikai lehetőségek határáig – mondja a Borsnak Majzik Nándor, a MELÓ-DIÁK cégvezetője. – Csak azt a munkát kell elvállalniuk a tanulóknak, amit szeretnének, nincs semmiféle kötelezettségük. A szerződésbe egyébként általában belefoglalják, hogy ha a diák nem jelenik meg a kiadott munkára, akkor pénzlevonással büntetik. Ez arra biztosíték, hogy biztosan elvégezzék a rájuk rótt feladatot, de a levonást mindig mérlegelik – teszi hozzá Majzik.

Be kell vallani

A szövetkezeteknek az is az előnye, hogy övék a felelősség, hogy a diák biztosan megkapja a pénzét, ugyanis azt nem közvetlenül a munkaadó utalja nekik, hanem a szövetkezet. Ha bármi probléma van, akkor a fiataloknak első körben a szövetkezeti mentorukat kell megkeresni, onnantól pedig a szervezet rendezi a dolgot a munkahellyel. Majzik Nándor azt tanácsolja, hogy olyan társaságot érdemes választani, amelynek már van múltja.

Mivel a diákmunka után nem vonnak le társadalombiztosítási járulékot, ez a kereset nem számít bele a későbbi nyugdíjba. Adókártyára viszont szükségük van a srácoknak, mert bevallást kell készíteni a NAV-nak egy egyszerű adatkitöltéssel. A szövetkezetek erre mindig figyelmeztetik is a diákmunkásokat, hogy ne felejtsék el a papírmunkát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713557412
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713557412
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713557412
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713557412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól