Aktuális

10 év emlékeit vesztette el az édesanya a horrorbalesetben – saját gyermekeit sem ismeri fel

Bors

Létrehozva: 2021.01.27.

Brutélis balesetet élt túl egy kétgyermekes édesanya: a karambol után nem csak az utóbbi 10 év emlékeit vesztette el, de úgy tűnik, új emlékeket is képtelen gyűjteni az eset óta.

Részegen, 110 kilométeres óránkénti sebességgel, strandpapucsban vezetve csapódott először két parkoló kocsinak, majd pedig egy fának Mercedesével egy 26 éves, kétgyermekes édesanya. 

A Kingston upon Hull városában élő Amy Williams utasát csigolyatöréssel és bélátfúródás miatt kellett kórházba szállítani a 2019 márciusában történt baleset után. Ő azóta teljesen felépült – maga a sofőr azonban nem volt ilyen szerencsés.

Gyermeki állapotba került

A balesetben Williams olyan súlyos agysérülést szenvedett, hogy alighanem véglegesen sérültek a mentális képességei. A kétgyermekes anyára – és gyermekeire is – édesanyja felügyen a nap 24 órájában. A szakértők szerint ugyanis sérülése gyermeki mentális állapotba taszította a 26 éves nőt, aki képtelen folyamatos koncentrációra, képtelen visszaemlékezni az elmúlt hét-tíz év eseményeire – így gyermekei születésére is –, emellett a rövidtávú memoriájával is komoly gondok vannak.

Az orvosok diszexekutív szindrómát, valamint retrográd és anterográd amnéziát diagnosztizáltak nála.

A bíróság a héten hozott döntést Amy Williams részeg száguldozása ugyében. Noha bűnösségét megállapították, a tárgyalást vezető Mark Bury bíró úgy döntött, sérülése mellett kegyetlenség lenne börtönbe küldeni, így a 16 hónapos szabadságvesztést két év felfüggesztettre módosította – számolt be az esetről a Hull Live.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090640_auto_resized.png
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711632618
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089258_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090002_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072264_auto_resized.jpg
life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078877_auto_resized.jpg
vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711632618
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090995_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711632618
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány