Aktuális

Nem kell börtönbe mennie a covid-osztályon szurkáló kínai férfinak

Bors

Létrehozva: 2021.12.02.

Hiába követte el az utóbbi évek legbrutálisabb bűncselekményét, nem kell börtönbe vonulnia annak a kínai férfinak, aki a Covid-osztályon egy ollóval gyakorlatilag lemészárolta kómában lévő betegtársát.

A gyilkos tudathasadásos elmebajban szenved, minden előzmény nélküli tudatkiesése van. Hétköznapi értelemben ez annyit jelent, hogy a tette előtt pár pillanattal még teljesen normális, majd történik valami, amitől elborul az elméje, és borzalmas dolgokat tesz. Ezt igazolja az elkövető kijelentése is, aki állítja, nem emlékszik semmire - tudta meg a Blikk. 

A 38 éves férfi 2021. március 13-án a Honvédkórház Covid-osztályán nekiment egy betegnek, majd egy kötszerollóval és egy érfogó ollóval legalább harmincszor szemen szúrta az altatásban lévő 54 éves Mariannát. Végül a biztonsági őrök fékezték meg. 

Az áldozat családjának rengeteg kérdése volt, és a tényleg mindenre kiterjedő nyomozás válaszokat adott ezekre. Természetesen nagyon szerették volna, ha az elkövető akár élete végéig börtönben marad, de tudomásul vették, hogy ez nem így lesz. Egyszerűen nincs más lehetőségük, és ezt ők is tudják. Az ügy büntetőjogi része lezárult, hiszen nem lesz tárgyalás sem – közölte a család jogi képviselője, dr. Lichy József.

A Blikk információi szerint a gyilkosnak, aki szakácsként dolgozott, több gyermeke is van. Ismerősei korábban az agresszió legkisebb jelét sem tapasztalták nála. A rendőrség még azt is megvizsgálta, lehetséges-e, hogy a Covid okozta nála ezt az ép ésszel felfoghatatlan viselkedést. Az ügyben nem érintett szakemberek szerint, ha nem is valószínű, teljesen kizárni sem szabad, hiszen a betegség az idegrendszert is komolyan károsíthatja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132419_auto_resized.jpg
origo.hu

Elkezdődött: összecsaptak Ukrajnában a franciák az oroszokkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713279616
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135269_auto_resized.png
hirtv.hu

A brüsszeli rendőrég engedett az Antifa tagjai őrjöngésének + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27122_resized.jpg?avcount=1713279616
origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában