Vélemény

Vélemény: Szlovák népmese

Szrjeborni Bianka

Létrehozva: 2016.02.22.

„Mint a magyar népmesékben, úgy indult a szlovák Jimmy története.”

Nem ért meglepetésként, hogy lazábbra engedett a kötelék az egykor egymás mellett oly büszkén feszítő Zámbó család és Peter Srámek között. Nem hiába, a barátságnak és a segítségnyújtásnak ára van, főleg ha az egyik oldalon a tehetség, a másikon pedig az élelmesség dominál.

Mint a magyar népmesékben, úgy indult a szlovák Jimmy története. Egyszer volt, hol nem volt, volt egy fiatal fiú, aki útnak indult szerencsét próbálni, hamar találkozott a tehetős mecénással, aki biztosítja számára a feltételeket, az ő dolga csupán annyi, hogy a legtöbbet hozza ki magából, ezért cserébe pedig csak néhány, semmiségnek tűnő apróságot kért.

A csillagszemű juhász azonban hamar szembe találta magát a pénz jelentette csúf, legyőzhetetlen gonosszal. Srámek és a királyi család sztorija ugyanis egy szerződéskötés ígéretével kezdődött. Történt ugyanis, hogy Marietta felfedezte Petert, felkarolta, majd Árpy benyomta a TV2 tehetségkutatójába, aminek feltétele volt, hogy írjon neki alá a fiú. A szerződés végül nem a testvérekkel, hanem a csatornával született meg. A szegény fiú végül mindig túljár a kapzsi királyi család eszén. Itt a vége, fuss el véle!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711708813
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711708813
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711708813
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek