Vélemény

Vélemény: Mi a baj?

Zimber Szilvia

Létrehozva: 2013.07.02.

Igazi ungarische vircsaft ez a Nemzeti Dohánybolt-ügy. Hagyjuk most a politikát, nekem nem jobbról vagy balról van vele bajom, hanem csak úgy emberileg.

Adott egy jó cél: különítsük el a dohányárusítást, hogy a gyerekek ne lássák a rossz példát, és ne juthassanak olyan könnyen bagóhoz. Üdvözlöm, sőt, a szeszes ital árusítását is száműzném az élelmiszerboltokból.

Kamasz gyerekeimmel öt év különbséggel kétszer csináltunk tesztet, vajon 14 évesen milyen könnyen jutnak alkoholhoz, cigarettához. Pont tíz perc alatt mindkettőt be tudták szerezni a törvényi előírások ellenére. Az egyiknél épp a Fidesz volt kormányon, a másiknál a szocialisták. A törvényt persze a dohányboltok – és ha lesz ilyen, az italboltok – is megszeghetik, de az sokkal feltűnőbb lesz.

Mármost nem egyedülálló, hogy egy jó célt rosszul valósítanak meg. A Fidesznek nagyon sokat ártott, hogy képtelen volt az önmérsékletre, és sok helyen sógorok, komák, helyi kiskirályok kezére játszotta a koncessziót. A tetejébe kivonta a társadalmi ellenőrzés alól a pályázatot, ami önmagában gyanússá teszi. Elfelejtették beleírni a törvénybe, hogy iskola, egészségügyi intézmény mellett nem nyitható dohánybolt.

A szalkszentmártoni eset pedig a szabályozás további hiányosságaira is rávilágít. Mi indokolja, hogy egy családban ketten is nyerjenek? Hogyan engedhető meg, hogy egy faluban mindkét bolt egyazon házban nyíljon? A házaspár nyilván nem fogja visszaadni az egyik koncessziót magától, mert így lefölözhetik a teljes hasznot, a helyi boltos meg csak néz.

Az igazságtalanság kirívóbb nem is lehetne. Legalább a kormányfő ne mondta volna a rádióban, hogy nem érti, mi a baj a Nemzeti Dohányboltokkal! Ha ő nem érti, ami józan paraszti ésszel mindenki számára világos, akkor tényleg nagy a baj.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713504619
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141993_auto_resized.png
metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713504619
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713504619
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713504619
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek