Vélemény

Vélemény: Éhes vagyok!

Kósa-Boda Vera

Létrehozva: 2013.05.25.

Bikini, bomba, intenzív, szétválasztó, egybeolvasztó, fogyasztó, salaktalanító, amerikai, japán, piréz, húshagyó vagy éppen húsfaló – hívják bárhogy is, attól még átkozott diéta marad.

Szabályokkal, korlátokkal, megszorításokkal, hogy aztán tényleg meghúzhassuk a nadrágszíjat. Ehelyett meg sokszor mi marad: csak a kalóriák meg a kilók számolgatása, és a sikertelenség keserű utóíze. Ismerős?

Higgyék el nekem, kipróbáltam már egy párat: éltem napokig magokon (kivirágoztam, mint a májusfa), nyers zöldségen (puffadtam), kerültem a szénhidrátot (éhes voltam), számolgattam a kalóriákat (de minek?), kértem a Mekiben a lájtosat (szarnak a pofon), kevergettem valószínűtlen állagú turmixokat, amelyek még csak véletlenül sem hasonlítanak semmi olyanhoz, amit az ember önszántából el akarna fogyasztani.

Törtek rám falási rohamok, aztán jött a kétségbeesés, bűntudat, miegymás, legvégül pedig száműztem a mérleget a lakásból. Én igenis enni akarok! Akkor, amikor éhes vagyok. Arról meg már nem is beszélek, hogy azt akarom enni, amit megkívánok.

Ez a nyolcórás diéta nekem tetszik. Eszem, eszem és közben fogyok. Elhiszik? Mintha feltaláltuk volna újra a kereket, meg azt a bizonyos spanyolviaszt a passzátszéllel.

A módszer sikeressége éppoly valószínűtlennek tűnik, mint a kitaláló neve maga: Satchiananda Panda. Nem kevesebbet állít, mint hogy nem kell semmiről lemondanom, csak az étkezéseket a nap egy bizonyos szakaszába, mindössze nyolc órába kell besűrítenem. Ja, és lehetőleg ne éjszaka tegyem mindezt. Ezen a diétán is megint meg fogok bukni, érzem.

Megéheztem. Főnök! Lemegyek a cukiba egy krémesért, hozok neked is. A déli hamburgerem után a nyolc órába még pont belefér.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713531620
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713531620
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144181_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Deutsch Tamás: Most komolyan, „who the fuck is” Magyar Péter?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713531620
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713531620
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek