Vélemény

Vélemény: Egészségügy? Beteg ügy!

Szekeres Tamás

Létrehozva: 2015.04.03.

»Addig ordibáltak, míg a bácsi magához tért, s önerőből feltápászkodott.«

Találós kérdés: miben hasonlít egy horrorfilm és a magyar egészségügy? Mindkettő rémisztő. Itt olvashat utóbbiról egy ijesztő tesztet, de én ennek olvasása nélkül is sikítófrászt kaptam, amikor a szerda délelőttöt az egyik fővárosi szakrendelőben töltöttem.

Az már meg sem rendít, hogy bár a rendelés csak nyolckor kezdődik, már hétkor kígyózó sorok várnak bebocsáttatásra, hogy három és fél órát várok, míg az orvos színe elé kerülök, aki csak két dologról nem hallott: arról a magánklinikáról, ahonnan küldtek, s arról az eljárásról, amivel eddig kezeltek.

Viszont mellbe vágott, hogy fél nyolckor egy idős úr, akit a betegszállítók hoztak be, váratlanul összeesett. A félig eszméletlen ember fölött a betegszállító és az SzTk egyik alkalmazottja azon vitatkozott hosszan és hangosan, hogy melyikük kötelessége lenne orvost keríteni. Addig ordibáltak, míg a bácsi magához tért, s önerőből feltápászkodott.

Azt hiszem, ez az egyetlen esélyünk – az öngyógyulás. Mert a magyar egészségügy csak azt ígéri, mint egykoron Churchill: vért, verítéket és könnyeket.

És végül méltatlan halált.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713483612
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713483612
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713483612
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713483612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek