Uzsora

Hárommillió koldus országa vagyunk – vélekedett Ady Endre a Horthy-korszakról. Úgy tűnik, azóta nem sok minden változott.

A hangzatos propaganda és csodálatos országimázs ellenére újra és újra bebizonyosodik, hogy hazánkban valami nagyon nincsen rendben. A fővárosban minden sarkon hajléktalanokba botlunk, ha pedig vidékre megyünk, kenyérre sem telik az emberek többségének.

Számtalan család él a létminimum alatt, napról napra azon ügyeskedve, vajon mit hoz majd a holnap. A kilátástalanság és a nyomor gyakran kényszeríti őket a legrosszabb döntésekre.

A mezőtúri Imre harmincöt év házasság után, felesége tragikus halálát követően döntött úgy, hogy feladja. Annyira szerette őt, hogy napokig el sem tudta engedni, majd a kötélhez nyúlt. A neje keresete nélkül szinte esélye sem lett volna tovább küzdeni.

Az ő esetük jól mutatja, kik azok, akiknek – fedezet nélkül – még a bankok sem adnak kölcsönt. Így marad a vidékiek bankja, az uzsora. Mindenki tudja, veszélyes, mindenki tudja, hogy akár az életébe kerülhet. Mégis megteszik, mert más választásuk nincs, csak a biztos halál.

Kapcsolódó cikkünk itt olvasható.