Tízezer perc: Pallagi Ferenc véleménye

Európa, Európa! kiáltásokkal menetelnek emberek az utcán, hogy tiltakozzanak minden ellen, amit Orbán és rezsimje képvisel. Közülük sokan nem azért teszik, mert rajonganak az unióért, vagy nem látják, hogy az európai közösség működése rossz, szervezetei ezer sebből véreznek. Még olyan is van közöttük, aki egyetért Orbán bevándorlás ellenes politikájával, aggódig az öreg földrész jövőjéért, de közben élesen elutasítja azt a brutalitást, gyűlölködést, érzéketlenséget, amit Orbánék menekültügyben mutatnak.

Orbán is, Európa is jelkép! Aki nem erővel, kötekedő, gumicsizmás indulattal akarja megoldani a konfliktusokat, hanem mindig és újra tárgyalásokkal, az azt mondja, Európa! Akinek van elég önbizalma, hogy engedményeket tegyen, kompromisszumokat kössön, elismerve a másik ember/nemzet érdekeit is, azt mondja Európa. Aki hiszi, hogy minden ember egyenlő, vallástól, bőrszíntől, nemzetiségtől, nemi vágyaktól függetlenül, az Európába kapaszkodik. Aki a józan ész és a törvények uralmát akarja, akinek fontos az igazság, a szépség, a dolgok eleganciája, nem folyamodhat máshoz, mint Európához.

Még akkor is, ha Európa ma romos, és tele van önzéssel, brutális erőszakkal, nagyhatalmi cinizmussal. Kell egy eszmény, egy fellebbezési fórum, ami menedéket ad az emberségnek, amely értéknek tekinti az önzetlenséget az önzés dühödt uralmának idején is. Kell lenni egy olyan világnak, amely a békét értékesebbnek tartja a háborúnál!

Orbán kiabál a leghangosabban, hogy Európa értékei elavultak, miközben soha, egy pillanatig sem dolgozott azon, hogy érvényre jussanak azok. Egy eljövendő vaskor bunkóját forgatva ver szét maga körül mindent, amit az utcán tiltakozó emberek fontosnak tartanak. Mert tudják, ha Európa elbukik, rideg, sötét világ jön, amiben a többség csak szenvedhet. Hát ezért!