Tízezer perc: Pallagi Ferenc véleménye

A szakadt magyar ellenzék még mindig azon vitatkozik, hogy együtt vagy külön. Közben a Fidesz vezet, és ha holnap lenne a választás, csak az a kérdés, hogy megvan-e az újabb kétharmad vagy nem. Jelen állás szerint meglenne!

Ennek a szomorú helyzetnek csak részben Gyurcsány az okozója azzal, hogy nem hajlandó eltűnni a politikai életből. Mert még kitart mellette vagy háromszázezer szavazó. Ezek az emberek, bármi lesz is, Gyurcsányra szavaznak, de soha nem lesznek többen. Soha nem nyerhetik meg a meccset Orbánnal szemben. Enélkül a 300 ezer szavazó nélkül viszont a szocialistáknak sem sok esélyük van. Ki kellene tehát egyezni a DK-val, de van több százezer olyan baloldali szavazó, akik soha nem szavaznának olyan listára, amelyen Gyurcsány is rajta van.

Van két ellenzéki párt (Momentum, LMP), amelyek nagyon helyesen azt mondják, hogy a Fidesz is, meg a szocik is menjenek a fenébe, ezért nem fognak össze senkivel. Ezen meg mindig Orbán fog nyerni. Ott van még a Jobbik, amely elment balra addig, amíg csak mehetett, de ha tovább cukisodik, maradék hívei is ott fogják hagyni.

De ha meg is lehetne győzni a választókat, hogy mindennél fontosabb Orbán kirúgása a hatalomból, mi lesz másnap? Kik fognak kormányozni, és milyen programmal? A most ismert pártok programjai részben semmivel nem jobbak, mint a Fideszé, részben egymást kizárják.

És még nem kezdték láncon vezetgetni a kamerák előtt az erre kijelölt szocikat, pedig biztos lesz ilyen, és nem kezdték kiosztani a cukorkákat a nyugdíjasoknak, a családoknak és a többieknek. A választásokig nincsen már egészen egy év!

Európában az inga elkezd visszafelé lengeni! A nacionalisták jó eséllyel visszaszorulnak a hazai pályára. Orbán tehát, miközben tovább harcol Brüsszel ellen, durván radikalizálódik itthon. Csúnya idők jönnek!