Tévedni emberi

Kétségtelenül ügyes húzás, hogy hivatalosan semmilyen állami szerv és egyetlen politikus sem ismerte el, hogy Orbán Viktort meg akarták gyilkolni 2015-ben. Csupán nem cáfolták az újságok szalagcímeit. Ez pontosan elég volt arra, hogy megszülessen a Nagy Merénylet legendája a hős TEK-lovagokkal, a nyilvános rendezvényt az életveszély ellenére higgadtan ledaráló miniszterelnökkel, a közrendet fenyegető szélsőjobboldali terrorszervezettel egyetemben, amitől természetesen a kormány fog minket megvédeni. Arra viszont édeskevés, hogy két öregurat terroristaként ítéljen el a bíróság.

Hiszen ha a TEK-nek olyan biztos információk voltak birtokában, melyek révén tudhattak a merénylet tervéről, akkor azok nyilván felhasználhatóak lettek volna a nyomozás utóbbi másfél évében. Tanúk, lehallgatások, egyéb bizonyítékok. El nem tudom képzelni, hogyan juthattunk el a lőszerrel való visszaéléstől a rablógyilkosság előkészületéig. Amit el tudok képzelni, hogy a két férfiból nagyjából úgy lett terrorista, mint azokból a fiatal, történelemrajongó fegyvergyűjtőkből, akiket először szintén terroristának néztek.

Azt a tévedést viszont beismerték.

Kapcsolódó cikkünket itt olvashatják.