Nem csalás: ámítás

Az igazsággal szembenézni néha kegyetlenül nehéz. Fájdalmas, kínos és lélekölő. In­kább áltatjuk magunkat. Mifelénk egyébként is nagyszerű hagyományai vannak az önámí­tásnak, és ebben (ha másban nem is) a labdarúgásunk az élen jár. Belekapaszkodunk a legkisebb jelekbe, nem, nem mi vagyunk a hibásak. Az an­dor­rai 1-0-s vereség után megint csak ez történt.

Elég volt az át­lagosnál valamivel több szerencsevadász, aki megkockáztatott pár rongyos ezrest, és feltette az andorraiakra. Aligha csak a tisztes nyeremény miatt kockáztattak, gyanítom, látták a válogatott elmúlt egy évének meccseit… Egy ennyire siralmas és fájó mérkőzés után csak idő kérdése volt, mikor jut eszébe valakinek bundát kiáltani. Könnyebb azt hinni, hogy elcsalták a meccset, mintsem hogy futballisztánban azzal kelljen szembesülnie az embernek: hiába a stadionépítési őrület, hiába ömlesztünk százmilliárdokat a futballba, igen, itt tartunk. Se­hol.

Erős és büszke országunkat még egy miniállam is megalázza.

Kapcsolódó cikkünket itt találja.