Jó valamire

Még megvan az a zsebnaptáram, amelybe 45 éve írtam be az ismerősök akkor még hatjegyű vonalastelefon-számát. Ezeket átvezettem évről évre az újakba is, amiket szintén nem dobtam ki. Ezek azért fontosak, mert csak egy kiderítendő számot kell eléjük pötyögni, és újra beszélhetünk.

Egy kis nejlonzacskóban pi­hennek valamelyik polcon – többnyire szétszerelve – azok a digitális karórák, amiket lecseréltem, de az apró csavaroknak, érintkezőknek és műanyag szí­jaknak kutya bajuk. S miért is dobnám ki azt az asztali, számkijelzős órát, amit egy rendezvény után osztogattak, és csak két góliátelemet kellene beletenni, máris működne? Ugyan zabálta az elemet, és olyan hangosan váltotta a perceket, hogy nem lehetett tőle aludni, de ha a lakás különböző pontjain most csendesen működő öt asztali vagy falióra egyszerre döglene be, akkor ezt elő lehet venni.

Van még több kiló csavarom és szögem is, amit százas kiszerelésben árultak, nekem viszont csak két-háromra volt szükségem. És van még más is, de úgy vélem, már ezek is bizonyítják: én tényleg csak azt nem dobom ki, ami valamikor, valahol még tuti jó lesz valamire.

Kapcsolódó cikkünket itt olvashatja.