Winkler Nóra: A könyv megtalál - interjú

A könyvespolc tulajdonosa számára meglehetősen intim terület, Winkler Nóra kulturális szakember mégis beengedett legbensőbb világába, megtudtuk azt is, ékszereit kiszorítják olvasására váró kötetei. A ma már személyes kultúrházat működtető író bevallotta, olvasásfüggő, így nem csoda, hogy egy történet csábította el velencei útjára, és az sem, hogy Spiró György ’56-ról szóló könyvéből kapott válaszokat számos, a múltunkban gyökerező erőre.
A könyvespolc tulajdonosa számára meglehetősen intim terület, Winkler Nóra kulturális szakember mégis beengedett legbensőbb világába, megtudtuk azt is, ékszereit kiszorítják olvasására váró kötetei. A ma már személyes kultúrházat működtető író bevallotta, olvasásfüggő, így nem csoda, hogy egy történet csábította el velencei útjára, és az sem, hogy Spiró György ’56-ról szóló könyvéből kapott válaszokat számos, a múltunkban gyökerező erőre.

Életerőt, fogódzót is kap

– Olvasás nélkül nem lenne meg – vallja. Milyen, ha valaki irodalomfüggő?
– Testközelből tudok erről mesélni. Az irodalomfüggő éjjeliszekrényén négyhetente ledőlnek a könyvek, mert annyit felhalmoz. Párhuzamosan több könyvet is elkezd. Olvasás nélkül képtelen elaludni és történetmániás. A munkám miatt is sokat olvasok, hiszen kritikákat, ajánlókat is írok, de a hobbim és a vágyam is az irodalom.

– Hogy néz ki Winkler Nóra könyvespolca?
– A nappalimban található könyvespolcom nagyon csinos, itt a művészeti albumokat rendeztem sorba. Az irodalmi anyagokat gyűjtő szekrényemen két sorban sorakoznak az olvasásra váró kötetek. Mindig elképzelem, hogy egy polcot megtartok az ékszereimnek, de szép lassan oda is könyvek kúsznak.

– A szerelem a János vitézzel kezdődött gyerekként. Kik a kedvencei?
– Öt-hatévesen jöttem rá magamtól, mennyire jó olvasni, azóta nem vagyok meg nélküle. Igazán erős élmény egy amerikai novellista, Raymond Carver megismerése volt; a szakdolgozatomat is az ő munkáiról írtam. A szintén amerikai, velem egyidős Nicole Krauss is nagy hatással van rám, szeretem, hogy érzelmesen ír. A szerelem története című könyvébe teljesen beleszerettem. Houellebecq nagy kedvenc, Spiró, Esterházy, Dragomán, Kundera, Franzen is nagy élmény. Ilyenkor rengeteg kötet jut eszembe…

© Fotók: Red Lemon

– Milyen hatással van önre az olvasás? Van utazás, vásárlás vagy beszélgetés, amit épp irodalmi élményei inspirálnak?
– Olvasás közben kedvem lesz élni! Mindig ösztönöznek az új élmények. Amikor a kalandos életű Peggy Guggenheimről, a huszadik századi híres gyűjtőnőről olvastam, megtudtam, hogy Velencében volt egy villája, ami ma is múzeum. Na, erre kíváncsi lettem, és elutaztam, hogy megnézzem, milyen is ez a fényűző és közben nagyon emberi világ, a ház, a kert, a teraszok a Canale Grande felé, a műgyűjtemény. Megérintett a személye is, sok magánéleti titkára is fény derült a könyvből. Franzent azért kezdtem mániásan olvasni, mert módom volt pódiuminterjút készíteni vele, ami jó emlék, nagyon. Rengeteg kalandom volt, amiket olvasmányélmények nyomán élhettem meg.

A további tartalomból

Müller Péter: A sorsodat formálni tudod
Spiró György: Tavaszi Tárlat
Hegedűs Péter: Vámpírok bálja
Kása Fanni Laura: Bodri király lesz
Szerelem az irodalomban
Titkok a kéziratban: Sisi – mint egy dacos gyermek…
Nosztalgia: Leleplezzük Micimackót
David Vann: Akvárium

– Az irodalom meghatározza. Volt olyan lelki krízise, amit egy történet segítségével oldott meg, vagy a könyv jelentette a biztonságos menedéket?
– Nagyon sokat gondolkodtam azon, mi történik Magyarországon, milyen folyamatok vannak a mélyben, amelyek hatnak az emberek cselekedeteire, hogyan működik a társadalmunk. Amikor nyaralásom közben, a Comói-tónál Spiró György Tavaszi tárlat című regényét olvastam, aminek cselekménye az ’56-os magyar forradalmat követő hónapokban játszódik, végre válaszokat kaptam számos, a múltunkban gyökerező erőre. Felszabadító volt. Olyannyira, hogy ezt meg is írtam a szerzőnek. Az előbb említett Nicole Krauss története pedig a veszteségek elfogadásában, az elmúlás szépségeinek megtalálásában segített sokat. Van, hogy az ember a történetektől remél vigaszt, de olyan is akad, hogy nem várunk ilyen segítséget, mégis kapunk: a könyv megtalál.

A jelenidejűség ajándéka

– Ha önről van szó, a jelszó: kortárs. Ismeri, használja, szereti a kortárs alkotók műveit, legyen szó festményről, használati tárgyakról vagy irodalomról. Mi fogja meg a ma élő szerzők munkáiban?
– Mindig meglep, hogy általában mennyi bizalmatlanság él a kortárs alkotók munkáival szemben. Holott azokban az a legizgalmasabb, hogy személyesen ismerhetjük, aki létrehozza a művet, illetve általuk saját korunkat, jelenünket tudjuk még intenzívebben átélni. Olyan hangulatokkal, helyszínekkel, érzetekkel találkozhatunk, amik ismerősek a mindennapjainkból, de most másképp mélyülhetünk el bennük. A kortárs közösségérzetet tud adni. Nem kell fantáziából elképzelnünk, milyen ruhát hordhatott a főszereplő, milyen utcán sétált, hogyan hatott rá a politikai helyzet, saját, jól ismert világunkban, de ismeretlenebb érzelmekben és gondolatokban mélyedhetünk el. A jelenide-
jűséget érdekes átélni!

– Van, hogy egy kortárs olvasmány után máshogy pördül meg a Hősök terén?
– Igen, új kötődéseim lesznek, beépülnek gondolataimba a művek szereplőinek élményei. Zsűritag vagyok a Száz szóban Budapest című pályázatban, ahol arra kérjük az embereket, írják meg, nekik személyesen mit jelent a főváros. Sok száz ilyen, irodalmi igényességgel megfogalmazott írást olvastam emiatt, és mindig meghat, micsoda erős emlékeik vannak egy-egy utcáról a pályázóknak. Megtudom, hol bujkáltak a háború alatt, hol kérték meg a kezüket. Személyessé válnak olyan részei is a világnak, amik addig idegenebb terek voltak.

Kortárs boldogság

– Akkor miért mostohagyerek mégis a kortárs művészet?
– Az iskolai tananyag klasszikusokra fókuszál, a régi művekkel kezdünk mindent. Megértjük, hogy ez a kánon. Ez azt sugallja, a régi dolgok a jók, hisz azok már kiállták az idő próbáját. Ami klasszikus, az egyben tuti is. A kortársnál mindig ott a rizikófaktor: ígéretes dolgokat látunk, de ez nem garantál egy koherens életművet, még bármi történhet, szóval várakozva figyelünk. Nincs meg az a távolság, a konszenzus, ami a legtöbb embert megnyugtatja.

– Ön is ennek a kortárs alkotói csapatnak a tagja, ír és ha úgy tetszik, saját kultúrházat működtet, amióta kilépett a Kultúrház című műsor stúdiójából.
– Igen, valahogy így. Jólesett írni a Csillagtúra című könyvemet, öröm volt, élvezet a munka és nem voltak elvárásaim. Így különösen megható volt találkozni az olvasók visszajelzésével, hogy mennyire hatott rájuk a sok leírt élményem, volt, aki annak mentén szervezett utazásokat, ment el múzeumokba, amikről ott szó van. Egyszerűen szuper, hogy a könyvem elvitt olvasókat új helyekre – ezt megélni a kortárs alkotók kiváltsága, boldogsága.

– Mikor olvashatjuk következő munkáját?
– Olyan sok új történetem van, hogy hamarosan nekifekszem az írásnak. Attól nehéz, hogy sok érdekes feladatom van. Az Aegon Művészeti Díjjal dolgozom, ennek keretében izgalmas szövetséget építünk: a kortárs irodalom megszerettetéséért óravázlatokat dolgozunk ki magyartanárokkal. Rájöttünk, hogy néha a pedagógusoknak se lehet könnyű ezt tanítani. Fontos missziónk ez, pláne, mióta szembesültünk egy felmérés viccesnek ható eredményével: a tanulók nagy része azt gondolja, az író egy olyan személy, aki már meghalt.

Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!