Test és lélek

Vajna Timi géppel védekezik a narancsbőr ellen

Bors

Létrehozva: 2016.04.03.

Sarka Kata alig lát, Halle Berry nem hall rendesen, Horváth Évának narancsbőre, Szunai Lindának feltűnő anyajegye van.

Mi, hétköznapi emberek hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a hírességek tökéletesek. Rajtuk nincs narancsbőr, kecses a derekuk, formás a lábuk, dús a hajuk és egész egyszerűen hibátlanok. Nos, ez nagy tévedés! Nem ők maguk, hanem a köréjük épített misztikum lett tökéletesen felépítve, és ha jobban szemügyre vesszük őket, kiderül, hogy ők is csak emberek, tele hibákkal és gyengeségekkel.

Szunai Linda és Cindy Crawford modellek arcát hasonló anyajegy, vagy mondjuk inkább úgy, szépségpötty díszíti. Karrierjük kezdetén mindkettejüket igyekeztek rávenni, hogy szabaduljanak meg anyajegyüktől, de makacsul ellenálltak. „Ez lett a védjegyem. Majd akkor válok meg tőle, ha a bőrgyógyászom azt javasolja” – vallja Cindy, és Linda is hasonlóan vélekedik. – Rendszeres ellenőrzés alatt állok.

Kate Bosworth amerikai színésznő külsejét milliók csodálják, pedig neki is megvan a maga keresztje. A sztár elképesztően elálló fülek birtokosa, de becsületére szóljon, ez nem érdekli, és büszkén mutogatja hallószerveit. Sőt! Kate szemei egy ritka szembetegségnek köszönhetően eltérő színűek, amelyeket színes kontaktlencsével korrigál. Demi Moore alig lát az egyik szemére, míg a néhai Peter Falk, azaz Columbo hadhagy egyik szeme üvegből volt. A hazai sztárok közül Sarka Kata is felvállalta, hogy szemüvege nélkül az orráig sem lát.

Mi a közös Julia Robertsben, Tara Reidben, Eva Longoriában, Horváth Évában és Vajna Tímeában? Nos, a narancsbőr.

„Rengeteg nő küzd a combján kialakult cellulitiszekkel, én találtam egy eredményes megoldást ellene: rádiófrekvencia, kavitációs ultrahang és vákuum kombinációja orvosi technológiás gépben öltözve” – vallotta be Timi azt, hogyan küzd esztétikai hibájával.

Halle Berry akkor vesztette el bal fülére a hallását, amikor egyik kedvese rendszeresen ütlegelte. Jodie Foster hallókészüléket is visel, de Bill Clinton és Robert Redford hallószerve sem funkcionál rendesen.

Lily Allen énekesnő három mellbimbóval éli az életét. „Büszke vagyok a mellbimbóimra” – hirdeti úton-útfélen.

Vince Vaughn tizenhét évesen egy autóbalesetben mondott búcsút jobb keze nagyujjának.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711698914
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711698914
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711698914
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/JmHfTibHr1n8GMOthOqKbLlYRwMklrpXPyMmnp3NQaQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyZjk5NmE0ZWQ2YzRmMGViYjQwMmM3N2Y3ZTllMmIz.jpg
Ezo

Hétfőn érkezik a telihold, ez a négy csillagjegy már ma érezheti a hatását

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/nYMsw4zKCvYAZ6pQY_UmjgNi8htapMVwcLVH1IQzkbA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4NTk4MmYxNDU4YTRhMTJhOTVmMmVkY2FmNjg5NGEz.jpg
Ezo

Ősi tudás tárul fel: ezt árulja el rólad az atlantiszi horoszkóp