Test és lélek

Tudta? Híres emberek hírhedt betegségei

Bors

Létrehozva: 2015.05.09.

Híres emberekről sokat tudhatunk, de az információéhség miatt sok dolgot el is titkolnak előlünk. Kiváltképp igaz ez a politikusok vagy uralkodók betegségeire.

Albert Einstein - Asperger-szindróma

Albert Einstein az autizmus különleges válfajában, Asperger-szindrómában szenvedett. A dublini Trinity College kutatója, a Michael Ftizgerald szerint a világ egyik legnagyobb koponyája nem véletlenül volt megszállott és nagy munkabírású. Az autizmus kórképét 1943-ban Kanner, 1944-ben pedig Asperger egymástól függetlenül jegyezték le először. A betegség súlyosabb változatát Kanner-szindrómának, az enyhébbet Aperger-szindrómának nevezik a mai napig.

Bob Marley - melanoma

A reggie koronázatlan királya, a rasztafári mozgalom atyja bizony 36 évesen a bőrrák áldozata lett. A melanomát 1977-ben fedezték fel nála. 1980-as Uprising című albumát már betegen készítette, sőt még egy koncertturnét is bevállalt, miközben a rák pusztította szervezetét. Később Németországban kapott kezeléseket, de állapota nem javult. Végül úgy döntött, hogy hazatér Jamaikába, de élve nem sikerült neki, a hazafelé vezető úton halt meg Maiamiban 1981-ben.

Franklin D. Roosevelt - paralízis, melanoma

Steven Lomazov FDR halálos titka címmel írt egy könyvet arról a rejtélyes foltról, amely az Egyesült Államok egykori elnökének szemöldöke felett volt, de egy műtét után hirtelen eltűnt. Lomazov szerint a folt melanóma, azaz bőrrák volt, ami agyi áttétet okozva vezetett az elnök szívrohamához. Roosevelt paralízisét is igyekeztek titkolni, fémkeretre támaszkodva tudott csak "állva" maradni, és rengeteg fotó készült róla ülő helyzetben, a fotósoknak pedig tilos volt kerekesszékben megörökíteniük az elnököt.

Michael Jackson - alfa-1-antitripszin hiány

Az alfa-1-antitripszin hiány egy örökletes betegség, amely következtében szív- és májelégtelenség alakul ki. Az alfa-1-antitripszin enzimet a máj termeli, az a feladata, hogy megvédje a szerveket más fehérjét lebontani képes enzimektől. Ha nem tudják kimutatni a vérből, az azt jelenti, hogy nem választódik ki a májból, és így károsítja azt, májzsugort okozva. Felnőtteknél leginkább tüdőtágulást idéz elő. Michael Jackson májzsugorban és tüdőtágulatban is szenvedett.

Abraham Lincoln - Marfan-szindróma

A Marfan-szindrómások olyan kötőszöveti elváltozásban szenvednek, amelyet a 15. kromoszóma hibás működése okoz. A fibrillin nevű fehérje termelődésének hiánya pedig hosszú végtagokban és ujjakban realizálódik. De a Marfan-szindrómásoknál szív- és érrendszeri problémák is kialakulhatnak.

John F. Kennedy - Addison-kór

Kennedy világháborús hős volt, a tengerészetnél szolgált, ahol súlyosan megsérült. Később emiatt állandó hátfájdalmai voltak, azonban autoimmun betegsége sokkal inkább megnehezítette életét. Az Addison-kór a mellékvesekéreg alulműködését jelenti, ami keringési problémákhoz, anyagcsere-zavarhoz és kiszáradáshoz vezethet. Kennedy betegségét titkolták, de bőrének folyamatos sötétülése - amely a kór egyik tünete - már életében pletykálták, hogy beteg. Rengeteg gyógyszert szedett, ma már több orvos is állítja, hogy a sok vegyszer miatt egyébként sem élt volna sokáig.

Dwight D. Eisenhower - Crohn-betegség

Big Ike, azaz Eisenhower, Crohn-betegségben, azaz krónikus gyulladásos bélbetegségben szenvedett. 1956-ban meg is műtötték, mintegy 30 centiméternyit távolítottak el beleiből. Crohn-betegség tünetei a gyakori hasmenés és hasi fájdalom, valamint a láz és a fogyás. A betegség során az immunrendszer lényegében a bélben lévő saját, tehát "jó" baktériumait támadja meg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141985_auto_resized.jpg
origo.hu

Julian Nagelsmann tárgyal a Bayern Münchennel, napokon belül eldől a sorsa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141351_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ha ilyen gyógyszert vettél, nehogy beszedd, azonnal vidd vissza!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141684_auto_resized.jpg
vg.hu

Lázár János nyíltan beszélt: rengeteg fegyvert kell vásárolnia Magyarországnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139858_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27188_resized.jpg?avcount=1713458710
origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127937_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713458710
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713458710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141816_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Eltemették Tordy Gézát, így néz ki a sírja – Fotó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy