Test és lélek

Nagy szerelmek: Meryl Streep és a két Nagy Ő

Tamás Rita

Létrehozva: 2015.03.08.

Meryl Streep az egyik legtitokzatosabb filmsztár, vele kapcsolatban nem is használatos a hollywoodi jelző. A 65 éves színésznő 3 Oscart, 8 Golden Globe-ot kapott eddig, miközben 4 gyereket felnevelt.

Meryl Streepet 19 alkalommal jelölték Oscar-díjra, ebből hármat meg is kapott, Golden Globe-díjra 29-szer, nyolcszor el is nyerte a rangos elismerést. Az ember ennyi siker hallatán arra gondolhat, hogy egy karrierista színésznőről beszélünk, de erről szó sincs. Az amerikai színművész 1978 óta boldog házasságban él, négy, most már felnőtt gyerek édesanyja.

Első nagy szerelme a színész John Cazale volt, akit filmforgatás közben ismert meg. Cazale a Keresztapa és más gengszterfilmek tipikus rossz arca volt, az életben természetesen a látszatnál sokkal kedvesebb, és oda­adóbb partner. Meryl Streepnek és neki három évet adott a sors, Cazale 1978-ban, tüdőrákban halt meg. Al Pacino, aki több alkalommal is együtt dolgozott Cazaléval, egy nyilatkozatban elmesélte, hogy elképesztően erős szerelem alakult ki közöttük, az a mindent elsöprő szerelem, amit Meryl Streep érzett, ritkán tapasztalható. De a betegségtől ő sem tudta megmenteni a férfit. Egyszer így beszélt erről Streep.

– Egy ilyen tragédiát igazából sohasem dolgozol fel. Annyit tehetsz, hogy megtanulsz hozzászokni a másik hiányához.

Cazale halála után Streep és testvére fedél nélkül maradt, hiszen a színész apartmanjában éltek. A testvér egyik ismerősénél húzták meg magukat, aki nem más volt, mint a svéd szobrász, Don Gummer, aki fél év múlva már a férje volt. Nem lehet érzéketlenséggel vádolni a színésznőt, inkább az az igazság, hogy elképesztő mázlija volt, amikor az egyik nagy szerelem után a másikat is elé sodorta az élet.

Don Gummer megengedte, hogy ott lakjanak, akkor is, amikor Thaiföldre utazott hosszú hónapokra. Hazaérkezése időpontjára már megoldódott volna Streepék lakásgondja, de egy motorbaleset miatt a szobrász előbb hazatért Ázsiából. Így volt alkalmuk jobban megismerkedni, és sokat nem is teketóriáztak.
Az élet őket igazolta, Cazale 1978-as halálát követően nem sokkal már házasok voltak, 1979-ben megszületett fiuk, Henry, Mamie (1983), Grace (1986) és Louisa (1991).

Meryl Streep az anyai szerep mellett érte el káprázatos sikereit a színművészetben, igaz, ebben nagy szerepe van férjének is, aki az otthoni műtermében dolgozott, vagyis sok mindenben tudott segíteni nejének. A celebvilágtól való tartózkodásuk szándékos, Connecticutban élnek, távol Holly­woodtól, minden értelemben. Streep nem beszél gyakran a férjéről, egyszer, az egyik Oscar-díj elnyerésekor köszönőbeszédében ennyit mondott:

– Rögtön az elején megköszönöm a férjemnek, amit értem tett, ha későbbre hagyom, kivágják a beszédem végéről az igazán fontos mondandóban. Don, akarom, hogy tudd: nélküled semmi sem sikerült volna. Kell ennél szebb vallomás?  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711727113
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092484_auto_resized.png
metropol.hu

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092243_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711727113
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711727113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/JmHfTibHr1n8GMOthOqKbLlYRwMklrpXPyMmnp3NQaQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyZjk5NmE0ZWQ2YzRmMGViYjQwMmM3N2Y3ZTllMmIz.jpg
Ezo

Hétfőn érkezik a telihold, ez a négy csillagjegy már ma érezheti a hatását

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/nYMsw4zKCvYAZ6pQY_UmjgNi8htapMVwcLVH1IQzkbA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4NTk4MmYxNDU4YTRhMTJhOTVmMmVkY2FmNjg5NGEz.jpg
Ezo

Ősi tudás tárul fel: ezt árulja el rólad az atlantiszi horoszkóp