Test és lélek

Nagy szerelmek: húsz év korkülönbség sem akadály Jason Stathamnek

Bors

Létrehozva: 2016.10.15.

<p>Jason Statham, sok magyar hölgy kedvence hét éve alkot egy párt a nála húsz évvel fiatalabb, de jó tíz centivel magasabb modellel, Rosie Huntington-Whiteley-vel. Már el is jegyezte.</p>

Teljesen más életútja van a két hírességnek. Statham egyszerű családba született, gyerekkorában jó viszonyban volt Vinnie Jonesszal, aki később sikeres focista lett, majd a színészkedésbe az ő ösztönzésére vágott bele. Jason is megpróbálkozott a focival, de 11 esztendôs korában a műugrásra váltott, 12 évig volt válogatott sportoló, nemzetközi versenyeken is képviselte Nagy-Britanniát. Izmos, formás testalkatát ennek a sportágnak köszönheti.

Filmes karrierjét Guy Ritchie filmjeinek köszönheti, A Ravasz, az Agy és a két füstölgő puskacsőben tűnt fel 1998-ban, 31 évesen. 

Rosie pont az ellentéte: félig-meddig nemesi család sarja, és már 15 esztendősen leszerződött egy modellügynökséghez, 16 évesen otthagyta az iskolát és a világ legnagyobb cégeinek kezdett dolgozni. Saját elmondása szerint hosszú lábainak, vastag szájának és aprócska melleinek köszönheti a sikereit, ennél azonban biztos többről van szó, az elegáns megjelenésű lány még a legszörnyűbb ruhában is gyönyörűen mutat, olyan lenyűgöző kisugárzása van.

Nyilvánvalóan ez fogta meg a nála húsz évvel idősebb színészt, aki korábban is egy roppant csinos modellel, Kelly Brookkal járt, de mellette nem maradt meg olyan sokáig, mint Rosie mellett. Immár hét éve vannak együtt, tavaly be is jelentették az eljegyzésüket. Az állandóságot jelenti a sztárvilág forgatagában, még akkor is, ha a különböző gyökereik miatt sok mindenben mások. Egyik közös pontjuk a zene, az egyik amerikai zenei fesztiválon jelentek meg először együtt, a másik a humor, a harmadik a munka iránti alázat. Rosie már kinőtte magát, ő is színészkedik, UNICEF-nagykövet, sokkal több, mint egy egyszerű modell, Jason pedig, aki egy szegény bányászfaluban cseperedett fel, ma több csodás otthon és több luxuskocsi büszke tulajdonosa. No és odaadó párja a világ egyik legszebb nőjének, aki kettejükkel kapcsolatban azt mondta:

– Jason a legjobb barátom, tökéletes társ. Mindennap megnevettet, még soha nem találkoztam senkivel, aki ennyire illett volna hozzám.

Nem lennénk meglepve, ha hamarosan esküvővel pecsételnék meg hétéves szerelmüket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26450_resized.jpg?avcount=1711652421
origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080488_auto_resized.jpg
vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091882_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711652421
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711652421
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/JmHfTibHr1n8GMOthOqKbLlYRwMklrpXPyMmnp3NQaQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyZjk5NmE0ZWQ2YzRmMGViYjQwMmM3N2Y3ZTllMmIz.jpg
Ezo

Hétfőn érkezik a telihold, ez a négy csillagjegy már ma érezheti a hatását

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/nYMsw4zKCvYAZ6pQY_UmjgNi8htapMVwcLVH1IQzkbA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4NTk4MmYxNDU4YTRhMTJhOTVmMmVkY2FmNjg5NGEz.jpg
Ezo

Ősi tudás tárul fel: ezt árulja el rólad az atlantiszi horoszkóp