Test és lélek

Nagy szerelmek: férfi és nő szeretőt is tartott az énekesnő

Tamás Rita

Létrehozva: 2015.09.26.

Hamarosan 50. házassági évfordulóját ünnepli a contry királynője, Dolly Parton és férje, a nyilvánosságot kerülő Carl Thomas Dean. Az ötven évbe sok meglepő dolog belefért.

Dolly Parton elképesztő szegénységben nőtt fel, hogy aztán egy közel százmilliárd forintos birodalmat építsen fel különleges hangjával, egyedi stílusával, hatalmas mellével, karcsú derekával és a hetvenhez közel is tündöklően szőke hajkoronájával.

Ugyan még húszéves sem volt, amikor hozzáment Deanhez, alig készült róluk közös fotó, a férfiról sokáig azt hitték, hogy nem is létezik, az amerikai sajtó gyakran azzal viccelődik, hogy Deant kevesebb alkalommal fotózták le, mint a Loch Ness-i szörnyet.

Parton aztán az 1994-es önéletrajzi könyvében engedte megjelenni esküvői fotójukat, de aztán újra nagy csend következett. Jövőre, az ötvenedik házassági évfordulójukon – amely egy nyilvános parti lesz – már nem tud elbújni Mr. Parton.

No de ki is ő igazából? És mi tartotta őket együtt fél évszázadon át, miközben az énekesnő sok mindent megengedett magának? Például összejött testőrével, Mark Kiracofe-fal, a 195 centis óriással. Hat évig voltak szeretők, Mark 11 évvel volt fiatalabb az aprócska énekesnőnél. 1989-ben ismerkedtek össze, sokkal több közös kép készült róluk, mint Deanről és Partonról, ám amikor Parton sajtósát szembesítették a felvetéssel, természetesen mindig cáfolta a viszonyt. A hatéves szerelemnek akkor lett vége, amikor Parton közölte szeretőjével, hogy nem hagyja el a férjét. Mark egyszerűen kisétált az életéből…

Rajta kívül más szeretői is voltak. Szoros viszonyt ápolt Sylvester Stallonéval, Burt Reynoldsszal, Billy Ray Cyrusszal, Miley Cyrus apjával és Kenny Rogersszel.

A férj szemet hunyt a szeretők felett, ahogy a nő kénytelen volt megbocsátani, hogy Carl nem igazán kíváncsi a nő sikereire. Parton mesés vagyonából vett ingatlanokat Hawaiin és Los Angelesben, de a férfi egyiket sem nézte meg. Élte a kis szerény életét, és a maga módján szerette a csillogó tehetségű asszonyt.

Sőt egy fellángoló és igencsak bizarr szerelem sem volt képes elválasztani őket. Parton összejött gyerekkori barátnőjével, Judy Ogléval, aki sokáig a személyi asszisztenseként dolgozott. Soha nem ismerték be, hogy barátságnál több volt közöttük, de sokat elárul róluk, hogy Judy sosem ment férjhez és korábban katonaként szolgált. Bármikor ki-bejárt Partonék házában, Dolly azt mondta róla, ő a másik kőszikla az életében a férje mellett.

Ám sokat sejtetnek Dolly őszinte szavai, amikor arról beszélt, hogy gyakran együtt aludt Judyval és olyan dolgokat is megosztottak egymással, amit más barátnők nem szoktak.

Ám Dolly és Carl házassága még ezt is kibírta, bizonyítva, hogy e két teljesen különböző ember egészen különleges szerelme tényleg a sírig tart majd. Olyan kötelék van kettejük között, amit sokan nem értenek. Szerelem, barátság, bizalom, mély szeretet: ezeknek köszönhetik, hogy a showbiznisz leghosszabb házasságát tudhatják magukénak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713581113
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145786_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144907_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713581113
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713581113
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713581113
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy