Test és lélek

Nagy szerelmek: 26 évnyi szerelem, de sosem éltek együtt

Bors

Létrehozva: 2016.08.06.

Katharine Hepburn színésznő maga volt a titokzatosság, magánéletéről keveset tudni. Annyit igen, hogy színészkollégája több mint 26 évig volt a kedvese, de nem házasodtak össze.

Katharine Hepburn egy gazdag és felvilágosult amerikai család hat gyermeke közül a második volt, urológus apja és feminista anyja nagy hatást gyakorolt rá, még sztárként is nagyon ragaszkodott a családjához.

Anyja miatt lett ő is másképp gondolkodó, férfias ruhákban járt, gyerekként rövid haja volt, Jimmynek hívták, már akkor golfversenyt nyert, amikor a nők még nem is igen indultak golfversenyeken.

Nem tudni, hogy ezek a jelek már nem egyértelmű szexuális vonzalmára utaltak, vagy egyszerűen csak jóval függetlenebb volt, mint a többiek. Óriási törés volt számára, hogy bátyja, Tom 15 évesen öngyilkos lett. Az indíték itt sem egyértelmű: nem kizárt, hogy egy betegségből visszamaradt idegrángás miatt távolodott el az őt erősíteni szándékozó apjától, vagy húgához hasonló szexuális mássága taszította a végső kétségbeesésbe. Tény, hogy a 13 éves Katherine-t annyira megviselte Tom elvesztése, hogy ki kellett venni az iskolából, magántanulóként folytatta, belemenekült a sportba – tenisz, úszás, kerékpár, golf –, és minden porcikájával igyekezett soha többé nem közel engedni magához senkit, hogy aztán az elveszítése ne fájjon ennyire...

A színpadon kezdődött a színészi karrierje, majd jött a film, a négy Oscar-díj és sok-sok kapcsolat, szerelem, viszony, ki tudja, igazából melyik mi volt. Egyik életrajzírója, William J. Mann azt állítja, hogy abszolút aszexuális volt, hetero- és homoszexuális viszonyai nem igazán jutottak el a szexig.

Mann szerint a nők közül kapcsolat fűzte a köztudottan leszbikus Laura Hardinghoz, Nancy Hamiltonhoz, Frances Rich-hez, Constance Collier-hez és Elissa Laudihoz, a férfiak, akikkel hírbe hozták, mind biszexuálisok voltak: Spencer Tracy, John Ford és Howard Hughes.

Katherine Hepburn már nem tudott reagálni az állításokra, unokahúga viszont azt mondta a könyv megjelenése után, hogy a családnak nem volt tudomása a színésznő szexuális beállítottságáról.

Első férjétől hamar elvált, Tracyvel úgy tartott fenn viszonyt több mint 25 évig, hogy gyakorlatilag soha nem éltek együtt, leszámítva azt az öt évet, amíg Tracyt halála előtt ápolta, de ez nem nevezhető klasszikus együttélésnek, inkább volt ápolónője, mint szerelme a beteg színészkollágának.

Tracy még ekkor is Loui­sa férje volt, akitől soha nem vált el, a temetésen is családja kísérte utolsó útjára, Katherine Hepburn nem mehetett el a gyászszertartásra. Kapcsolatuk több mint negyed százada alatt kilenc közös filmjük született, közös gyermekük nem volt – Tracy-nek Louisától volt egy fia és egy lánya, fia süketen született, amiért magát okolta –, és kerülték a nyilvánosságot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146203_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713616813
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147153_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kocsis Máté tiszta vizet öntött a pohárba Magyar Péter kijelentésével kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713616813
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713616813
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713616813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147246_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713616813
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy