Test és lélek

Nagy szerelmek: 22 év korkülönbség sem akadály

Tamás Rita

Létrehozva: 2015.12.20.

Az igaz szerelmet harmadik feleségével találta meg, akivel 8 évet kellett várniuk, hogy összeházasodhassanak.

Harrison Fordnak ír és zsi­dó felmenői vannak, egyik azon ritka alkalommal, amikor magáról beszélt, egyszer úgy fogalmazott, hogy magánemberként írnek, színészként zsidónak érzi magát. Apja és anyja színész volt, és ő is hamar erre az útra lépett, noha rendkívül szégyellős volt.

Rádiós színészként kezdte – any­ja meg is ragadt ezen a szinten –, majd amikor már filmezett, az aggasztotta a legjobban, hogy korábban volt egy rendkívül sikeres némafilmszínész, akit ugyanígy hívtak és semmiképpen sem akarta, hogy összekeverjék vele. Mégis volt olyan bátor és hitt magában annyira, hogy végül nem változtatott nevet.

A világhírnevet a Csillagok háborúja hozta meg számára – a leg­újabb epizódot pénteken mutatták be –, de Indiana Jonesszal is gyakran azonosítják. Miközben egyre ívelt felfelé a pályája, a magán­élete is szépen alakult, először Mary Marquardt-dal alapított családot és született két gyermekük, majd Melissa Mathisont vette feleségül, akit a szakmából ismert. Tőle is két gyermeke született, és sokáig úgy tűnt, hogy minden tökéletes.

Az igazi szerelmet azonban egy nála huszonkét évvel fiatalabb kolléganője, Calista Flockhart mellett találta meg. Egy díját­adón találkoztak 2002-ben, de csak 2009-ben tudtak összeházasodni, mert Ford válása nyolc évig elhúzódott, és a pletykák szerint kilencvenmillió dollárjába (két­milliárd forint) került. Amikor ki­mond­ták a válást, azonnal feleségül vette Calistát, akivel közös gyermekük nem született, de Ford örökbe fogadta a színésznő adoptált fiát, Liamot.

– Soha nem zavart minket a korkülönbség, Harrison mindent tud és én ezt imádom benne – mondta egyszer Calista. – Szerintem csodásan őrzi a fiatalságát, nekem is kell tartanom vele a lépést, mert még mindig nagyon jó erőben van. Szerintem sokáig élünk, mert imádjuk az életet és egymást.

Ford megküzdött a boldogságért, válásairól és a körülményeiről sokat elárul, hogy mióta második exneje, a pénzért elszántan har­coló Melissa rákos lett, s idén novemberben 65 évesen meghalt, a színész természetesen gondoskodik árván maradt gyermekeiről, de amúgy is jellemző rá, hogy igyekszik összetartani a családot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144027_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713544511
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143697_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713544511
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144082_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713544511
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713544511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy