Test és lélek

Nagy heti horoszkóp: eljött a jutalom ideje

Bors

Létrehozva: 2015.04.27.

Elérkezett az idő, hogy betakarítsuk mindazt, amiért eddig dolgoztunk. A kitartó, hűséges párokra még forróbb szerelem, a munkában sikerek várnak. Demeter Mónika asztrológus írta le, mire számíthatunk a héten.

KOS

PÉNZ: a hétfő és a hét közepe jelez bevételi lehetőséget. Aki pedig névnapját ünnepli, akár ajándékként kaphat. A hivatalos ügyek a hét második felétől kelnek új életre, ahogyan az adásvételek is.
MUNKA: akinek már folyamatban van egy új munkalehetőség, lehet, hogy a hétvégén kap hírt felőle. A vállalkozóknak a hét közepe jelez új megkeresést, üzlettel.
ÉRZELMI ÉLET: aki társaságba hivatalos, készülhet az ellenkező nem csábító pillantásaira. A szerelmesekre harmonikus időszak köszönthet.
HOLDHOROSZKÓP: a munka, a társkapcsolat, és a más révén szerzett nagyobb haszon területén keresztül járja be heti útját a Hold.

BIKA

PÉNZ: a hét második felétől vehet új irányt anyagi élete, a hétvége, pedig javakat ígér, édesanyák és nagymamák előnyben! Az üzleti ügyeket szerdára érdemes időzíteni.
MUNKA: egy új feladattal bízhatja meg felettese, amihez némi pénzt is rendel. Lesz, ahová új munkatárs érkezik. A vállalkozóknak lehet, hogy a hétvégén esik be egy megrendelés.
ÉRZELMI ÉLET: a szabad szívűek joggal remélhetnek egy új kapcsolatot, amire a hétvégén van kilátás. A családok egy kiegyensúlyozott időszakot remélhetnek.
HOLDHOROSZKÓP: a vállalkozás, a munkahely és a társkapcsolat lehet jelentős ezen a héten. Ezeken a területeken tehet a legtöbbet önmagáért.

IKREK

PÉNZ: nagyobb bevétel a héten nem esedékes, viszont a hétvégén előfordulhat egy kiadás. Az üzleti ügyeket szerdára érdemes ütemezni, ahogy a szerződéseket is.
MUNKA: néhány munkaközösség élére új középvezető kerülhet, akit lehet, hogy a csoportból emelnek ki. Aki vállalkozását vezeti, a hét eleje jelez új megbízási lehetőséget.
ÉRZELMI ÉLET: kedves flörtökben lehet része, ha társaságba megy. A meglévő szerelmek tovább mélyülnek. Néhány együttélésben konfliktus várható.
HOLDHOROSZKÓP: az otthon, a gyermekek, és a munka területén állomásozik az éji világító. Így ezekre a területekre érdemes fókuszálni.

RÁK

PÉNZ: szerda körül várható egy kisebb plusz. Az üzleti ügyek is új és kedvező irányt vehetnek a hét második felétől, így, ha teheti az alkukkal és a szerződésekkel érdemes várni.
MUNKA: egy viszonylag nyugodtabb hét következhet a munka frontján. Néhol új felettest szeretnének a csoport élére, és lehet, hogy önt szemelték ki.
ÉRZELMI ÉLET: úgy a szerelmesek, mint az együtt élők, vigyázzanak, hogy a rokonokat ne engedjék személyes életükbe, mert a hétvégén miattuk kerülhetnek a vita hevébe.
HOLDHOROSZKÓP: a rokonok, a család és a gyermekek lehetnek a legfontosabbak ezen a héten, mivel ezeket a területeket öleli fel égi útjával a Hold.

OROSZLÁN

PÉNZ: a hétvégére ígérnek pénzmozgást az égi jelek. Egyik barátja anyagi segítségért fordul önhöz. Aki pedig valamilyen összejövetelre hivatalos az, többe kerülhet, mint tervezte.
MUNKA: aki új munkát keres, ne szégyelljen baráti segítséget kérni, vagy ha felajánlják, éljen a lehetőséggel! A vállalkozók a hétvégén számíthatnak új üzletre.
ÉRZELMI ÉLET: aki valamilyen rendezvényre hivatalos, ott számíthat, hogy új ismeretséget köt, amiből kapcsolat is alakulhat. Az együtt élők között vasárnap nézeteltérés adódhat.
HOLDHOROSZKÓP: a pénz, az üzleti és hivatalos ügyek, majd a család és otthon területén tartózkodik a Hold.

SZŰZ

PÉNZ: hétfőn érkezhet egy kisebb plusz, és nem is biztos, hogy pénz formájában. Aki felé tartoznak, most esélyes, hogy kifizessék. Néhány munkaadó egy kisebb pluszt oszt.
MUNKA: egy új feladattal szembesülhet, akár még hétfőn. Néhány munkaközösség élére új felettest neveznek ki, aki még ön is lehet. A hét második fele kedvez a vállalkozóknak.
ÉRZELMI ÉLET: a magányosok számíthatnak egy új ismeretségre, amiből kapcsolat alakulhat. A családokban vasárnap csorbát szenvedhet a harmónia.
HOLDHOROSZKÓP: a személyes énjéért, a pénzügyekért, a hivatalos elintéznivalókért és az otthonáért tehet a legtöbbet a héten a Hold üzenete szerint.

MÉRLEG

PÉNZ: jelentősebb pénzforgalmat nem ígérnek a fényszögek, legfeljebb egy kisebb kintlévőség megérkezését. Aki ingatlanügyekben érintett, egy kisebb előrelépésre számíthat.
MUNKA: szerdán egy új munka elvégzésére, lehet, hogy önt találják alkalmasnak, és pénzt rendelhetnek hozzá. A vállalkozók a hét második felében reménykedhetnek új megrendelőben.
ÉRZELMI ÉLET: a függetlenek egy hétvégi találkozón, vagy utazáson esetleg egy nagyobb családi rendezvényen köthetnek új kapcsolatot. A családok némelyike elutazik a hosszú hétvégén.
HOLDHOROSZKÓP: a héten a pihenésért, az önmagával való törődésért, majd az anyagiakért a legelőnyösebb tenni.

SKORPIÓ

PÉNZ: a hét második fele mutat pénzmozgást, és a bevételek és a kiadások nagyjából fedezik egymást. Ugyanekkor érdemes tárgyalásokba kezdeni és üzleteket kötni.
MUNKA: egy plusz feladatot oldhat meg, amit közösen vállal egyik kollégájával. Aki cégét vezeti szerda körül számíthat egy új megkeresésre.
ÉRZELMI ÉLET: népszerű lehet az ellenkező nem táborában, különösen hivatása révén. A szerelmespárok némelyike az összeköltözés mellett voksol. Vasárnap némelyik családban konfliktus adódhat.
HOLDHOROSZKÓP: a kikapcsolás, a barátok, majd a jól megérdemelt elvonultság, végül a személyes én területeit járja be a Hold.

NYILAS

PÉNZ: az üzleti ügyeket a hét elejére érdemes ütemezni, míg az anyagi természetű részeit a hét második felére. Aki egy kisebb adásvételben érintett, az üzlet még ma megszülethet.
MUNKA: a hét közepén egy kisebb plusz feladat jelenthet kihívást, de gyorsan végez vele. A vállalkozók kaphatnak egy készpénzes, de kisebb megrendelést.
ÉRZELMI ÉLET: egy kisebb munkahelyi flörtre van esély, mert ez most nem a komoly szerelmek ideje. A családokban harmónia várható, és többen pihenni indulnak a hosszú hétvégén.
HOLDHOROSZKÓP: a hivatást a jóindulatú patrónusok, majd a barátok és a kikapcsolódás követi, végül pedig a megérdemelt pihenés.

BAK

PÉNZ: egy kisebb összeg, vagy természetbeni juttatás érkezhet munkahelyéről még a hét elején. A megállapodások és szerződések szerdán alakulhatnak kedvezően.
MUNKA: aki állást keres, a vasárnapot érdemes rászánni a böngészésre, mert találhat egy kedvező lehetőséget. A vállalkozók a hét elején bizakodhatnak a megkeresésben.
ÉRZELMI ÉLET: az életre szóló szerelmek nem ezen a héten születnek. Akik közös háztartásban élnek a hét első fele harmonikusnak ígérkezik.
HOLDHOROSZKÓP: a tanulmányok területéről a karrier felé vándorol a Hold, majd a kikapcsolódás és a társas kapcsolatok területén zárja útját.

VÍZÖNTŐ

PÉNZ: a hét közepén esélyes egy kisebb bevételre. Az üzleti ügyekre hétfőn érdemes fókuszálni, mert így mindkét fél elégedetten áll majd fel a tárgyalóasztaltól.
MUNKA: egy viszonylag kiegyensúlyozott hét vár a munkavállalókra. Aki állást keres, vasárnap érdemes szemügyre venni a kínálatot. Aki vállalkozik, a hétvége jelez új munkát.
ÉRZELMI ÉLET: a társtalanok egy új szerelemre esélyesek, ami a hétvégén esedékes. A családok többségére egy ki­egyensúlyozott hét vár.
HOLDHOROSZKÓP: a más pénze, a nagyobb anyagi haszon területén kezd égi világítónk, majd az utazások területén át, a hivatás területét veszi célba.

HALAK

PÉNZ: a hétfő kedvez a pénzügyeknek, de most érdemes megszabadulni feleslegessé vált tárgyaitól is. A banki és hitelügyek is jó irányba tartanak.
MUNKA: szerdán egy új munka lehet, ami tárgyalóasztalhoz szólítja. A család és a hivatás között konfliktus feszül. A vállalkozók hétvégére várhatnak új vevőt.
ÉRZELMI ÉLET: ha magányos, a hétvégén számíthat rá, hogy megismerkedik valakivel. A családok némelyike rokonait látja vendégül, vagy utazik látogatóba szeretteihez.
HOLDHOROSZKÓP: a partnerkapcsolatért, majd a banki és hitelügyekért, a tanulmányokért, valamint a tanulásért és utazásért érdemes tenni a héten.

R. Kárpáti Péter: gépsonka is kell a nyugalomhoz

– Öt-hat éve készítettek nekem egy személyre szóló horoszkópot. Semmi meglepő nem volt benne, igaz, csak általánosságokat tartalmazott – mondta R. Kárpáti Péter. – Ami a Bika tulajdonságaimat illeti, biztonságérzetre törekszem. Két lábbal állok a földön, ugyanakkor álmodozó, romantikus alkat vagyok. A vágy vezérelte gondolkodás és a jóra való fürgeség jellemez. Szeretek jókat enni, jó könyveket olvasni, jó filmeket nézni. Munkamániás vagyok, nem emlékszem, mikor voltam utoljára szabadságon. Nem vagyok anyagias, nem verem a fogamhoz a garast. A pénz csak eszköz. Nem tudom, hogy jól bánok-e vele. Ha megfog valami egy kirakatban, akkor óvatosan hozzányúlok a kosztpénzhez. Lehet állandóan parizeren élni, de néha kell a gépsonka is a lélek nyugalmához.

– A jó kondimért nem teszek túl sokat, de falun nevelkedett gyerekként jól megedződött az immunrendszerem, és genetikailag is jó dolgokat örököltem. Szeretem a természetet, szívesen is járnám, ha lenne rá időm. Kicsit konzervatív vagyok. Híve vagyok a régi értékek megőrzésének, ha a fiatalabbak előre köszönnek, és ha nem tegeznek le egy gyorsétteremben. Szeretem a szép dolgokat, a kényelmet. Nem jellemző rám a haragtartás, legfeljebb hirtelen haragúnak tartom magam. Konfliktuskerülő vagyok, keresem a mások igazságát is egy ilyen kényes helyzetben. Élni és élni hagyni – ez fontos.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142857_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713506109
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139413_auto_resized.jpg
vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713506109
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713506109
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713506109
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy