Test és lélek

Nagy eséllyel párra lel a nagyi az internetes társkeresőn

Bors

Létrehozva: 2016.08.31.

Az ötven fölötti korosztály közel 30 százaléka egyedülálló válás vagy özvegység miatt. A magány pedig nagyon kínzó, ennek ellenére egy bizonyos kor fölött már nehezebben ismerkednek a nők és a férfiak.

Az ismerkedési lehetőségek napjainkra megváltoztak. A látszat ellenére ma már sokkal több esélye van a társat keresőnek párra lelnie az internetnek köszönhetően. Tévedés azt hinni, hogy az 50-es, 60-as korosztály nem él ezzel a lehetőséggel. Ahogy a fiatalabbak, ők is használják az online társkeresőket, ráadásul érdemes is nekik ezt igénybe venni.

Mindenképpen hasznos

A magány idővel olyan kínzó lehet, hogy abba akár bele is betegedhetnek. Már többször bizonyították, hogy ez nem csak lelki, hanem testi bajokat is okozhat, így nem veszít azzal a párra vágyó, ha regisztrál egy társkereső oldalra. Idővel gyűjt annyi tapasztalatot, hogy már rutinosan válassza ki azokat, akikkel érdemes személyesen is találkoznia. Ráadásul ez még nem akadályozza meg abban, hogy a való életben is ismerkedjen.

– Nem egyszer előfordul, hogy amikor kiderül a nagyiról, hogy a neten nemcsak sütés, főzés vagy kötés ügyben érdeklődik, hanem társat is keres, a gyerekek felháborodnak – mondta a Borsnak Hevesi Krisztina szexuálpszichológus. – Pedig miért is ne lenne joguk hozzá? A családi összejövetelen a gyerekek egyfolytában a telefonjukat nyomogatják, a fiatalok nem törődnek velük, a számítógép pedig napjainkban az idősebbeknek is a mindennapos használati tárgyává vált. A napi tapasztalatom megerősíti, hogy a húsz év körüli fiúk nagyon szívesen keresik az idősebb nők társaságát, ami aztán harmincéves koruk körül megfordul. Így gyakran előfordul, hogy hatvanas nőknek is visszaírnak fiatal fiúk, az ilyen korú férfiak pedig jellemzően a fiatalabb nőket keresik. Ezért a nőknek nehezebb valódi társat találni.

Nagyobb az esély a neten

Mivel az adatok alapján több mint egymillió-kétszázezer ember keres párt, van esély arra, hogy sikerrel járjanak. A netes társkeresők pedig megsokszorozzák ennek lehetőségét, hiszen olyan távoli helyekről is ismerkedhetnek, ahová egyébként nem valószínű, hogy eljutnának. A világháló kis puttója készen áll, hogy kilője a nyilát, ne hagyjuk, hogy elszálljon a lehetőség!

– Az internetes társkeresésnek van egy nagy veszélye: ha valakinek ez beválik, nehezen tudja leállítani magát. Idősebb korban is nagy öröm, hogy sokan visszajeleznek, és élvezik a siker­élményt. És van még egy hátránya a netes ismerkedésnek, ami az idősebbekre is igaz: a személyes találkozás időbeni eltolódása. Pedig ez nagyon fontos. Egy-egy gesztus, tekintet, mimika, sok mindent elárul a másik érzelmeiről – mondta Hevesi Krisztina. Így, ha megvan a szimpátia, érdemes minél hamarabb személyesen is találkozni.

A világháló útja is meglehetősen rögös

Amellett, hogy oda kell figyelni arra, kivel találkoznak személyesen is, lényeges az online társkereső megfelelő kiválasztása is. Ma már többféle specifikus oldal is létezik, aki akar, kereshet akár vallás, érdeklődési kör, sportszeretet, iskolázottság, stb. alapján, így korcsoport szerint is. Ha ezt megfelelően választja ki, akkor ezzel máris közelebb kerül a céljához. Fontos tudni, hogy mint a való életben, itt is kitartás kell ahhoz, hogy egy valóban szimpatikus személlyel ismerkedjen meg. Bárhol is nézelődik, mindenhol vannak skalpvadászok, nyomulósok és idegesítő alakok, de ez nem szabad, hogy eltérítse a valódi céltól, a tartós kapcsolattól. Mikor már egy kis tapasztalatot gyűjtött, könnyebb lesz kiszűrni a valódi párkeresőket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146200_auto_resized.jpg
origo.hu

Senki sem fog zokogni a Kisvárda kiesése miatt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713605709
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713605709
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144727_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713605709
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713605709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713605709
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy