Like-okat hozott a kutya, de egymást nem szerettük meg

Saját bőrünkön akartuk tapasztalni azt a BBC-n, áprilisban publikált amerikai kutatást, mely szerint egyértelműen kimutatható, stresszoldó, ha a munkahelyen kutya is van. Állítólag még közösséget is formál, családiasabbá, meghittebbé teszi a hivatali légkört. Sőt, azok között is kialakul kommunikáció, akik amúgy sosem álltak korábban szóba egymással. Elöljáróban annyit: nálunk az egyik fele bejött, a másik nem.

Penny gazdáját arra kértük, legyen kedves minden nap bebuszozni a kutyájával a szerkesztőségbe, hogy egy emberkísérlet katalizátoraként használhassuk a kedvencet. A show rovat szerkesztője vállalta, már csak azt kellett elintézni, hogy a nagyfőnök is igent mondjon mindenre. A főszerkesztőről azt érdemes tudni, a munkaasztalon egy pogácsát sem tűr meg, erre mégis azt mondta: jöhet. Miután zöld utat kaptunk a kutyáktól rettegő kollégától is, elkezdtük a hetet.

Az öt munkanap tervezett kísérlet első napján, hangos lelkesedés fogadta a szukát. Minden kutyabarát fotózni kezdte, majd posztolta a Facebookon, hogy bent van egy eb. A like-ok számából ítélve, megérte a közösségi oldalon dokumentálni a történteket. A hidegzuhany szerdán jött, mikor Penny miatt a ház egyik bérlője az üzemeltetéshez fordult. Azt állított, zavarja a vendégeit, sőt, az állat a közös használatú padlószőnyegre is rávizelt. A kutya valóban odavizelt. Meleg volt, óránként sétáltattuk, mégis megtette. Viszont egyedül sosem tartózkodott a folyóson, és senki nem szólt nekünk, hogy vigyük el. Minden mindegy, a vége az lett, hogy mennie kellett.

A három napos teszteredmények is eredmények   

Egy olyan kollektíva, ahol állatnak maximum egymást becézik az emberek, jól beleillik az átlag magyar munkahelyekbe. Mi sem vagyunk különbek: a hangos szóra valaki mindig felszisszen, a nevetés valakit mindig zavar, és mindig azon veszekszünk, ha kint meleg van, bent hideg vagy meleg legyen. Szóval minden úgy megy, ahogy mindenhol máshol.

Ide jött be Penny, akit nem mindenki kedvelt. „Kutyának nincs helye a szerkesztőségben (munkahelyen). Ez olyan, mint a gyerek: persze hozd be, mutasd meg, simogasd meg milyen aranyos, de aztán vidd is el. Miért? Mert roppant idegesítő, amikor körbeállják a lányok, elkezdenek picsogni hangosan "hogy milyen cuki", én meg nem hallom, hogy mit mond a telefonba a gyermekeit gyászoló ember” – így fakadt ki egyik kollégánk, amikor mindenkitől megkérdeztük, jó volt-e, vagy sem, hogy köztünk volt az eb.

A kutyától iszonyatos rettegő Brigi szerdán sem ölelgette meg Penny-t, de cserébe egy felismeréssel gazdagabb lett. „Félreértés ne essék, szeretem a kutyákat, azt viszont nem, ha a közelembe vannak, mivel gyerekkorom óta pánikrohamot kapok tőlük. Minden nap, amikor beérkeztem, csak arra figyeltem, hogy mikor hallom meg a lábait, ahogyan a padlón kopognak, vagy mikor találom szembe magam vele a mosdóból kijövet. Az alapelgondolás azonban egyáltalán nem hülyeség, mert tényleg beszélgettem olyan emberekkel, akikkel eddig nem, még ha csak arról is, miért félek ennyire a kutyáktól. 

Szeret, nem szeret, szeret

„A körömkopogás engem nem zavar, az viszont nagyon jó érzés volt, hogy oda lehetett menni hozzá megsimogatni” – írták többen. A kutyabarátok szerint gazdája óriási népszerűségre tett szert, mondjuk nem volt nehéz, hiszen Penny kedves, barátkozós, és nagyon aranyos fejű eb.

„Penny hatása megnyugtató volt a szerkesztőség életére: ahogy megláttam, hogy békésen elnyúlva alszik a padlón, én is rögtön álmos lettem. Szocializációs hatást viszont nem tapasztaltam, az eb miatt nem kezdtem beszélgetni olyanokkal, akikkel korábban nem. Igazából nem volt köztünk túl sok kontaktus: néha lenyalta az izzadtságot munkában megfáradt kezemről, amit én simogatással honoráltam. Ennyi. Ja, meg neki köszönhetően tudtam meg, hogy Brigi retteg a kutyáktól” – írta Dávid.

A mogorva kolléga mosolygott, és még a gondolat is boldoggá tette, ha hátranéz, ott fekszik az eb. A mezítláb flangáló főszerkesztő-helyettes viszont a macskáját jobban szerette volna simogatni – mert puhább a szőre -, de mint kiderült, semmi nem tudja annyira felbosszantani, mint a tűsarkúk kopogása, viszont Penny körmei üzemi hőmérsékleten tudták tartani az idegeit.

„Penny nagyon nagy arc volt! Kár, hogy csak annyit volt itt, mert nagyon bírtam, hogy itten volt” – fogalmazott futtában FotósFeri, akivel csak egyetérteni tudott Dani.„Száz szónak is egy a vége, imádtam, hogy velünk volt egy eb a szerkesztőségben. A napi többszöri kutyasimogatás lehetősége abszolút stresszoldó hatású volt rám nézve. Egy kis kutyázás, és máris jobb kedve van az embernek. Ezt minden kutyás tudja. Ráadásul Penny nagyon jó természetű blöki, jól tűrte a „tutujgatást”, bármikor lehetett vele játszani.”

Kevés ember nyitott olyanok felé, akiket korábban hanyagolt, viszont mint ahogy többen is megjegyezték: többeknek tárult fel olyan oldala, amit eddig nem ismertek. „A kutya révén megmutatkozott a személyiségük egy-egy olyan szeglete, amit amúgy nem reklámoznak. Az egyik érzelmeit sosem kimutató munkatársam például gügyögve masszírozta Penny hátát egy lopott pillanatban, így kiderült, adott esetben ő is képes pozitív érzéseket kifejezni, kvázi mégsem egy kőszikla.”

A hősünk és az ő lelke

Penny jól viselte a szerkesztőségi bezártságot, és kifejezetten élvezte, a rengeteg kényeztetést, simogatást, amit a munkatársaktól kapott. Az utazás viszont megviselte, ami elsősorban a 35 fokos kánikula számlájára írható. Ennek ellenére, mindennap szívesen indult munkába, soha nem kellett kapacitálni. A szerkesztőségben talán csak egyetlen dolog zavarta, a csúszós padló, amelyen meglehetősen bizonytalanul közlekedett.  Szinte óránként vitték sétálni, ez a harmadik napon már fárasztotta, a melegtől kissé nyűgös is lett. Mindenkivel barátságosan viselkedett, de úgy láttuk, kissé  elege lett a zajos környezetből, a sok idegenből a végére.