Lakatos Levente: Szigor II – A pillangók ébredése 12/9. rész

– Kilöttyintem a boromat miattad! – csuklok fel, ahogy Igor a nyakamba csókol.

A trükköm bevált: a rúzsom felkenését követően Igor nem fért a bő­rében, nyerésre álltam az élvezetjátékban. A felszolgáló tálcájáról el­emeltük az italunkat, majd az étteremből kifelé Igor megkérte, hogy a rendelt vacsoránkat a szobájába    szervírozzák.

– Majd hozatok egy teljes palackkal, hogy mindig legyen utántöltés, ahányszor csak kilöttyinted miattam – mondja kamaszosan komisz hangon. Még a mágneskártyát is úgy érinti a zárhoz, hogy közben puszilgat. – Annyi bort hozatok, hogy fürdőzhetsz is benne.

Felnőttek vagyunk, mindketten tudjuk, mit fogunk csinálni néhány percen belül, de ha ezt teljesen egyértelműnek tartanánk, szépen lassan kikopna az együttléteinkből a varázs. Nekem legalábbis szükségem van a felvezető incselkedésre, mert inkább belecsúszni, semmint beleugrani szeretek az élvezetekbe.

A derekamnál érintve Igor a baldachinos franciaágy felé terelne, de egy kicsit még éheztetni szándékozom. A borítéktáskámat a közeli komódra helyezem, a fekete ajándékdobozt a hónom alá csapom, majd a borommal egyenesen a teraszajtó felé lépdelek.

– A te medencéd sokkal nagyobb, mint az enyém – ámulok el az üvegen kipillantva. – És a tengerre néz.

Izgatottan húzom el az ajtót.

– Ráadásul nyugati fekvésű – utal a szemünk láttára lehanyatló napra. Közben a táskám mellé helyezi a telefonját és a pénztárcáját. – Merő giccs.

– Ezt hívják romantikának, Igor – felelem a vállam fölött, de azt hiszem, a falnak beszélek. A vetkőzést előkészítendő a mandzsettáját gombolja.

Míg a nőknek a romantika leginkább a hangulatot jelenti, a férfiaknál időhúzásnak tartják. A hangulat és az idő azonban nem ellenségek.

Ide-oda csapó szélvészként suhannak át a fejemben azok a lehetőségek, amelyeket egy, a külvilágtól teljesen elszeparált medencében művelhet férfi és nő. Bizonyos pontján mind közös: le kell vetkőzni hozzá. Lefejtem a vállamról a ruhámat, mire az anyag tehetetlenül csúszik végig a testemen. Igor hátulról nyakszirten csókol, keze a hasam aljához ereszkedik.

– Rajtad nem volt az étteremben fehérnemű – állapítja meg az egyértelműt. Mellém lép, és komoly hangon folytatná. – Ezt nem…

Nem érdekel, hogy mit szeretne mondani, ezt pedig szavak helyett ártatlan tréfával adom tudtára. Megszorítom a karját, a másik kezemmel a hátánál támasztom, és minden erőmet összeszedve a vízbe lököm. Igor a csobbanás előtt felordít. Megelőzvén, hogy hahotázva kiröhögjem, mindkét tenyeremet a számra tapasztom. Döbbent arckifejezéssel bukkan fel a felszínen, és tátogva keresi azt a mondatot, amivel a legkevésbé tűnhet szánalmasnak.

– Tetszik, amikor vizes vagy – közlöm vele. Képtelen vagyok tovább tartani, kipukkan belőlem a nevetés.

Igor a vízzel telt borospoharát emelve úszik a medence széléhez, lerakja, majd elkapja a bokámat, és maga mellé ránt. Felsikoltok. Mielőtt a fejem búbjáig merülnék a vízbe, erős karjával átölel.

– Egy közös tulajdonságunk már biztosan van – duruzsolja. – Én is imádom, amikor nedves vagy.

(Folytatjuk)