Lakatos Levente: Szigor II. – A pillangók ébredése 12/6. rész

A barátnőimmel bérelt lakosztály közös része üres, a lányok tegnap esti ka­raoke-bulijához képest nagyon korán van még. Hagyom, hogy a sietségben meggyengült csomó kioldódjon, a törülköző pedig a földre hulljon. Lábujjhegyen fordulok a konyhába, egy palack vízért nyúlok a hűtőbe. Néhány lopott pillanatig kiélvezem a fridzsiderből áramló jeges levegőt, aztán amikor becsukom az ajtót, a szemem sarkából megpillantok egy alakot. Ahogy felépördülök, ösztönösen le­eresztem a palackot, hogy legalább azzal eltakarhassam magamat odalent.

– Te jó ég! – horkanok fel magyarul, amikor felismerem az előttem álló férfit. Aztán angolul kérdezem tőle: – Mit keresel itt?

Éva az érkezésünk napján felcsípte a szálloda animátorát, aki valamiért kényszert érzett arra, hogy bemutassa nekünk az egyik haverját, Kristót. A fickó nekem kezdte csapni a szelet, de Igor miatt faképnél hagytam. Ezért sem értem, mi a frászt keres itt kora reggel, ráadásul alulöltözve.

– Vízért jöttem – válaszol angolul, majd a hűtőt nyitja. – Szomjasak vagyunk.

Mielőtt rákérdezhetnék, melyik barátnőmnél töltötte az éjszakát, kiszúrom Éva szobájának résnyire nyitva hagyott ajtaját. Odabentről kuncogás hallatszik, a többesszám tehát nem csupán két embert foglal magában.

– Nem csatlakozol? – néz végig kaján mosollyal rajtam. – Látom, kicsomagolni már nem kell.

Ahogy a szememet forgatva hátat fordítok Kristónak, a palackot a fenekem elé helyezem, egy villantásnyi örömöt sem akarok neki szerezni. A szobámba térve magamra zárom az ajtót, kicsatolom a melltartót, és helyette felkapom a hálóingemként használt kinyúlt pólót. Az ágyamra ülök, iszom, majd a telefonomat nyomkodva eldőlök. 

A szomszédos szobában örömittas, kacagásba torkolló sikkantás hallatszik. Éva hangja. A fülhallgatómért nyúlok, zenét kapcsolok, és lehunyt szemmel relaxálni próbálok, ám zavaróan feszít a mellkasom, nem hagy lazítani. Először felteszem magamnak az arcpirító kérdést: vajon ha Igor nem csal el az este, ma Kristo mellett ébredtem volna? Kínosan beismernem, de azt hiszem, ettől legfeljebb két szem nyugtató választhatott el. Aztán Igorra gondolok. Pokolian zavar a gondolat, hogy mással is ágyba bújhat. Az pedig, hogy milyen izgatóan mocskos dolgokat művelhet a nőkkel, különösen felkavar. Ébredezik bennem a zöld szemű szörny. Tudom, önzőség, hiszen én nem lehetek számára alternatíva, mégis arra vágyom, hogy rajtam kívül soha ne öleljen más nőt.

A zene elhalkul, a telefonom csipogással emlékeztetőt jelez. Tegnap napközben egyedül vettem nyakamba a várost. A tartalmas kiránduláson felbuzdulva az esti bulit megelőzően megterveztem, ma merre megyek. Egyedül, hiszen a barátnőim mind elfoglalják magukat.

Habár tudom, hogy veszélyes, a körülményeket mérlegelve most mégsem tűnik annyira rossz ötletnek igent mondanom Igor szökési ajánlatára. Legalább jól érezném magam, mielőtt visszatérek az otthon börtönébe. És őszintén szólva nagyon szeretnék utánajárni an­nak, hogy mit is jelent az Igor tekintetében tegnap éjjel megcsillant gyengédség.

Igen, mindig az kell, amit tiltott.

Szeressen fülig belém!

(Folytatjuk)