Lakatos Levente: Aktus – 8. rész

A Julietet globális mércével is azon kevés felkapott étterem között tartják számon, ahol a vezetőség folyamatosan pénzt fektet abba, hogy belsőépítészetileg időről időre teljesen megújuljon a vendégtér.

Egyvalami azonban a folyamatos változás közepette is megmaradt: a fájdalmasan szerelmes örökzöldeket játszó bárzongorista bársonyos hangja már a megérkezés pillanatában marokra szorította Laura szívét.

– A Dionaea muscipula, azaz közismertebb nevén a Vénusz légycsapója csak második érintésre záródik össze. Ezzel biztosítja, hogy nem például egy homokszemet ejt fogságba – az ujjai közt whiskyspoharat forgató Szentesy Róbert csak ekkor veszi észre az asztalhoz lépő nyomozónőt, akinek arcán szétterül a megkönnyebbülés. – Ez a második alkalmunk. Ezek szerint most derül ki, hogy egy porszemmel vagy egy idegesítő léggyel van dolgom, ugye?

A férfi egy nyakánál kigombolt világosszürke ingben és hozzá illő grafitszín zakóban várta a Juliet nevű étteremben. Lezserebben öltözött, mint előző este, ám még így is mintha skatulyából húzták volna elő.

– Mindkét lehetőség igazán kecsegtető – Róbert csibészes mosolyától Laura úgy érzi, mintha a torkába szökkenne a gyomra, hiába hitte, hogy a hasonló reakciókat a kamaszkorával együtt kinövi az ember lánya. – A vacsora végén talán kiderül, hogy melyik vagyok.

A férfi a nyomozónő mellé penderül, udvariasan kihúzza előtte a széket, majd besegíti az asztalhoz. Hasonló bánásmódtól elszokva, zavarában Laura felkacag:

– Atyaég, a kézcsókot elfelejtetted.

– A kézcsók alávetettséget sugall – jelenti ki a szája szegletébe ragadt vigyorral Róbert. – A férfiak kézcsókkal próbálják elnyerni a nők bizalmát. Átlátszó, tartalom nélküli gesztus, mint amikor csak azért kérdezed meg valakitől, hogy milyen napja volt, mert jó benyomást akarsz rá tenni. Én csak udvarias vagyok, soha nem próbálnám azt sugallni, hogy behódolok neked. Tisztellek annyira, hogy ne akarjak veled hazugságokat elhitetni.

Arcátlanul magabiztos. Vajon amikor a lábujját szopogatta, nem érezte alávetettnek magát?

– Velem semmit nem lehet elhitetni – vág vissza derűsen Laura, és csak akkor veszi észre, a szavai milyen kihívóan csenghetnek Róbert fülében, amikor a férfi megnyalja az alsó ajkát.

Jelöletlen mélységű vízbe fejest ugrani nem vakmerőség, hanem őrültség, hiszen ha sekély, betörik a fej, ha túl mély, belefulladhatunk. Laura hosszas hezitálás után végül kockáztatott: kellemes megmártózás helyett most aztán úszhat, ha nem akar a feje fölött összecsapó hullámok martalékává lenni. Bár ezúttal talán tehetne egy próbát, és hagyhatná a Róbert-áramlatnak, hogy ismeretlen vizekre sodorja.

– Örülök, hogy eljöttél! – az asztal közepén pislákoló gyertya fényében megvillan a férfi égkék szeme. – Gyönyörű vagy!

Te is!

– Mintha az imént azt mondtad volna, soha nem hazudnál nekem – évődik Laura, és lányos zavarában a füle mögé tűri hajtincseit.

Imént… Micsoda szavakat kotor fel belőle a szituáció.

– Ha azt vesszük alapul, hogy teljesen meztelenül tartalak igazán vonzónak, akkor valóban hazudtam. De ez a ruha több helyen úgy áll rajtad… – a férfi oly szomjasan vesz levegőt, mintha hőségtől fuldoklana.

– Eszembe juttatja, milyen izgató vagy nélküle.

(folytatjuk) 

Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!