Test és lélek

Így gyógyíthatják az Alzheimer-kórt

Bors

Létrehozva: 2015.08.10.

Nemcsak az idegrendszeri betegségek elleni harcot, de a személyre szabott gyógyítást is segítheti az a módszer, amellyel új funkciót adnak a sejteknek. Két kínai tudóscsoportnak is sikerült kidolgoznia egy módszert, amellyel genetikai eszközök használata nélkül, bőrsejtekből képesek előállítani neuronokat.

Egy molekulakoktél használatával kutatóknak sikerült bőrsejteket átalakítaniuk Alzheimer-betegek és egerek agysejtjeivé. A sejtek nemcsak úgy néznek ki, mint a normál neuronok, de a szinaptikus kapcsolatok is megvannak közöttük, enélkül pedig az agy nem működik. A kutatócsoportok tanulmányai a Cell Stem Cell című tudományos szaklapban jelentek meg.

Tudósoknak már korábban sikerült új funkciót adniuk egyes sejttípusoknak, de csak ki- és bekapcsolható gének, transzkripciós faktoroknak nevezett fehérjék segítségével. Bár rendkívül hasznos technikáról van szó, a lehetséges terápiás alkalmazását korlátozta, hogy gyakran transzgéneket kellett használni, amely növelte a rákos sejtek kialakulásának kockázatát.

Ha azonban sikerül kiiktatni a transzgének használatát, elkerülhető a genetikai manipuláció. Másik előnye, hogy az új módszer olcsóbb, és biztonságosabb is lehet, mint őssejtekből előállítani a kívánt sejteket.

Az egyik kutatócsoport tagjai egészséges és Alzheimer-kórban szenvedő betegeknek adták be a már említett molekulakoktélt. A két eltérő állapot segített egy olyan módszer kialakításában, amellyel képesek voltak visszaszorítani a bőrsejt-specifikus géneket. A sejtek alig néhány hét után megtalálták új funkciójukat.

A másik kutatócsoport hasonló eredménnyel járt egerek bőrsejtjeivel, igaz más molekulakoktélt alkalmazva. Mindössze 16 nap alatt a sejtpopuláció 90 százalékánál kimutatható volt a neuronokra jellemző TUJ1 nevű fehérje. Továbbá a sejtek információcserére alkalmas, funkcionális csomópontokat hoztak létre egymás között.

Természetesen a további kutatások és a módszerek finomhangolása szükséges, de a feltételezéseket bizonyító eredmények biztatóak. A két tanulmány bizonyítja, hogy képesek lehetünk személyre szabottan előállítani sejteket. A módszerrel a kutatók még többet tudhatnak meg az idegrendszeri betegségekről és lehetséges gyógyításukról.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713582612
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713582612
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713582612
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713582612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy