Test és lélek

Hoppá! Így szálkásít Nyári Dia - fotók

Bors

Létrehozva: 2016.03.19.

A Barátok közt Hannája méltán lehet az izmosabb testalkatú nők példaképe. A fiatal lány elfogadta, hogy soha nem lesz balerinaalkat, de nem is bánja. Nőies idomaiból szeretné kihozni a maximumot. A napokban szálkásításba kezdett, ami azt jelenti, hogy az izmait formálja.

Nyári Dia szálkásításba kezdett. A Barátok közt Hannája a sport szeretetét gyermekkorából hozta. A rendszeres mozgás sosem hiányozhatott az életéből.

Ezért is döntött úgy, hogy a színészkedés mellett fitneszedzői képesítést szerez. Ráadásul ezzel a minősítéssel gyermekeket is oktathat, akikkel nagyon szeret foglalkozni. Az RTL Klub napi sorozatának újságírója fiatal kora ellenére nem küzd önértékelési zavarral, mint a kortársai többsége.

– Volt idő, amikor irigykedve néztem a balerinaalkatú lányokat és arra vágytam, hogy én is olyan legyek. Aztán a sport által egyre jobban megismertem a testem. Rájöttem, hogy számomra egy erősebb izomzat adatott meg, és ezt el is fogadtam. Ennek bizonyítéka az a nemrégiben megjelent fotósorozat, ahol retusálás nélkül vállalom a testem – mondta a Borsnak Nyári Dia, aki nem győzi hangsúlyozni, hogy számára a külsőségeknél sokkal fontosabb az egészsége.

Napi étrend

Reggeli: 4 szelet abonett pulykamellsonkával, zöldségekkel
Tízórai: zabkása gyümölccsel
Edéd: párolt zöldség, kuszkusz, csirkemell
Uzsonna: gyümölcssaláta
Vacsora: tonhalsaláta

– A fogyókúra szót nem szeretem, sokkal helyesebb az életmódváltás. Az egészségre nem kampányszerűen, hanem egész életünk során törekednünk kell. A táplálkozásnál a változatosság és mértékletesség elvét tartom szem előtt. Igaz, most szálkásításba kezdtem, az izomzatomból szeretném kihozni a maximumot. Szerencsém van, hiszen az iskolában pontosan megtanultam, hogy kell edzenem és ennem ahhoz, hogy közben az egészségem se sérüljön. Naponta általában ötször eszem. – mondta a fiatal színésznő, aki olvasóinkkal megosztotta egy napi étrendjét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139654_auto_resized.jpg
origo.hu

Miley Cyrust brutálisan összeverték egy női vécében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713429611
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132085_auto_resized.png
metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138507_auto_resized.jpg
vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713429611
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127937_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713429611
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713429611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139789_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy