Test és lélek

Heti horoszkóp: szenvedélyessé tesz a kos

Bors

Létrehozva: 2015.03.30.

A Mars ezen a héten megerősíti bennünk a tetterőt, de a hódítási vágyat és az érvényesülési képességek is teret kapnak. Demeter Mónika asztrológus számolta ki, mi vár ránk a következő napokban.

Kos

PÉNZ: pénz érkezése várható. Lesz, aki munkahelyéről remélhet bevételt, de aki hiteles, és túlfizetése keletkezett, visszakaphat valamennyit az elszámolás után.
MUNKA: aki pályázatot adott be, csütörtökön interjúra hívhatják. Ugyanitt, az alkalmazásban állókat egy új feladat várja. A vállalkozóknak is új megrendelése lehet.
ÉRZELMI ÉLET: a függetlenek a hét második felében új ismeretségre esélyesek, amiből szerelem is szövődhet. Néhány szerelmes útja egyenesen a házasságkötő teremig vezet.
HOLDHOROSZKÓP: a Hold a szerelem területéről a munkán át a társkapcsolatig halad égi útján. Így ezekre a területekre érdemes hangsúlyt fektetni.

Bika

PÉNZ: bevételre esélyes, ami a hét második felében lehet időszerű. A banki ügyek kedvezően alakulhatnak. Akinek elmaradt kifizetése lenne, az is számlájára kerülhet.
MUNKA: lesz, aki ma kezd új munkahelyén, vagy munkakörében. Egy új kihívással állíthatja szembe felettese. A magánzók csütörtökön számíthatnak új érdeklődőre.
ÉRZELMI ÉLET: a magányosokat eltalálhatja Ámor nyila, ami lehet, hogy hivatása szálain érkezik, így elképzelhető, hogy egyelőre titokban tartják kapcsolatukat. A családokba béke költözhet.
HOLDHOROSZKÓP: az otthon és család házán át a gyermekek és vállalkozás területét érintve, a munka szegmenségig tart a Hold útja.

Ikrek

PÉNZ: bevételre van kilátás, ami egy banki elszámolásból is érkezhet. Baráti segítséggel egy sikeres és nagyobb adásvételt hozhat tető alá a hét második felében.
MUNKA: egy újabb megbízást kaphat főnökétől a hét elején, és a feladathoz plusz pénzt is rendelhetnek. A magánzóknak sem lehet okuk panaszra, mert új megkeresésben reménykedhetnek.
ÉRZELMI ÉLET: akinek szabad a szíve, egy új kapcsolatot létesíthet, ami vagy munkahelyi keletű, esetleg egy szervezett összejövetel szolgálhat alapul.
HOLDHOROSZKÓP: a rokonok és közvetlen környezet területén kezd a Hold, majd a család kerül fókuszba, végül a gyermekek, különösen az elsőszülött.

Oroszlán

PÉNZ: a hét második fele jelez bevételt. A hitelügyek is igen kedvező fordulatokat mutatnak. Aki adásvételben érintett, még a hét elején összejöhet az üzlet.
MUNKA: néhány munkaközösség élére új felettes kerül. Lesz, akit egy továbbképzésre rendelnek ki. A vállalkozóknak akár két új jövedelmező megrendelésük lehet.
ÉRZELMI ÉLET: aki magányos rabul ejtheti egy szempár, sőt előállhat az az eset is, hogy ketten is ringbe szállnak kegyeiért. Néhány szerelmes most lép házasságra.
HOLDHOROSZKÓP: az éji világító a személyes én területét veszi célba, majd a pénzügyeken át a rokoni kapcsolatok és a környezet területén fejezi be heti útját.

Szűz

PÉNZ: a hét első felében esélyes bevétel érkezésére. Néhány munkaadó egy kis pluszt oszt. Aki valamit el szeretne adni, vagy jó áron hozzájutni valamihez, arra a hét eleje alkalmas.
MUNKA: egy új megbízást kaphat, és ahol új csoport szerveződik lehet, hogy önt kérik fel annak irányítására. A vállalkozók két új érdeklődőt remélhetnek, amiből megrendelés születhet.
ÉRZELMI ÉLET: a társtalanok életébe új szerelem érkezhet melyre egy képzésen, vagy utazáson esélyes. Néhány pár úgy dönt, hogy összeköltözik. A családokban helyreáll a béke.
HOLDHOROSZKÓP: a nyugalom területén át a személyes ént érintve, az anyagiak házát öleli fel a Hold.

Mérleg

PÉNZ: egy elmaradt pénz átutalásra kerülhet, vagy a bank ír jóvá némi összeget. Ha valamilyen szerződésben vagy adásvételben érintett, a hét második fele előnyös.
MUNKA: egy új feladat, vagy egy új munkakör jöhet szóba, sőt lesz, aki új állást keres, és egy kis segítséggel találhat. Aki cégét vezeti, a hét második felében lehet megrendelése.
ÉRZELMI ÉLET: a csütörtök körül egy kisebb flört ismerkedéshez vezethet, és még az is elképzelhető, hogy kapcsolattá növi ki magát. A családok többségére egy kiegyensúlyozott időszak vár.
HOLDHOROSZKÓP: a barátok és kikapcsolódás után az elvonultság, majd a személyes én területét öleli át a Hold.

Skorpió

PÉNZ: két forrásból is pénze érkezhet, az egyik munkahelyéről, a másik akár egy értékesítésből, amire a mai nap és a csütörtök ígérkezik a szerencsésnek.
MUNKA: néhány munkaközösségbe új felettes érkezik, aki két munkaerővel is gyarapíthatja az ott lévők táborát. Ha céget üzemeltet, csütörtökön remélhet új megrendelést.
ÉRZELMI ÉLET: egy munkájukhoz köthető kapcsolatra esélyesek a függetlenek. Néhány család rokonaihoz indul látogatóba, vagy hozzátartozóik érkeznek vendégségbe.
HOLDHOROSZKÓP: az éji világító először a hivatás területét veszi célba, majd a patrónusok házát érintve, az elvonultság területén járja be égi útját a Hold.

Nyilas

PÉNZ: két helyről is bevétel várományos lehet. Néhány munkahely is ad egy kis pluszt. Ha eladni, vagy venni kíván jó áron, erre a hét közepe alkalmas.
MUNKA: egy új feladatot oszthatnak önre, amihez pénzt is rendelnek. Néhányan pedig új állást találtak, és ma kezdenek. A vállalkozók két új megrendelésre is esélyt kaphatnak.
ÉRZELMI ÉLET: új szerelem rezeg a levegőben, melyre egy utazáson, egy oktatáson, vagy a lakókörnyezetében esélyes. Az életközösségek nagy többségében ki­egyensúlyozottság várható.
HOLDHOROSZKÓP: az utazás a tanfolyamok, majd a karrier területén át, a kikapcsolódás és a barátok házában landol a Hold.

Bak

PÉNZ: a hét második felében remélhet némi pénzt. Lehet, hogy munkahelye oszt egy keveset. Aki valamilyen adásvételben érintett, arra a csütörtök tűnik alkalmasnak.
MUNKA: még mielőtt megkezdődik a hosszú hétvége, egy új munkával szembesülhet. Néhányan a héten találnak új lehetőséget. A vállalkozóknak a hét eleje ígér új megrendelést.
ÉRZELMI ÉLET: van ok vágyakozni az új szerelemre, amennyiben szabad a szíve, de ehhez feltétlenül társaságba kell mennie. Több család a rokonokkal együtt ünnepel.
HOLDHOROSZKÓP: a más által szerzett javak, majd a külföld és a tanfolyamok területét felölelve, a hivatás házában ér véget a Hold heti útja.

Vízöntő

PÉNZ: bevételre van kilátás csütörtök körül lehet, hogy egy szerencsés adásvételnek köszönhetően. A banki ügyek jót ígérnek, így most érdemes intézkedni!
MUNKA: egyik kollégájával lehet, hogy közösen kell megoldaniuk egy feladatot. A vállalkozóknak a hét második felében lehet érdeklődőjük és üzlet is születhet.
ÉRZELMI ÉLET: aki magányos, most új ismeretségre esélyes, ami szerelemmé válhat, de ehhez valamilyen összejövetelen kell részt venni, vagy a környezetében nyitott szemmel járni.
HOLDHOROSZKÓP: a Hold a társkapcsolat területéről indul, majd a más révén szerzett javak birodalmán át, az utazás és tanulmányok területét veszi célba.

Halak

PÉNZ: bevétel érkezhet a hét második felében. Lehet, hogy munkahelye utal némi pluszt. Az adásvételeknek is kedveznek a fényszögek, így most érdemes eladni.
MUNKA: még mielőtt megkezdené a hosszú hétvégét, egy új megoldandó feladattal szembesülhet, viszont jó hír, hogy nem kívánják ingyen. A vállalkozók is új üzletet remélhetnek.
ÉRZELMI ÉLET: egy bizsergető flört mindenképpen napirenden lehet, de a nagy szerelmek ideje nem most van. A családokba a hét második felétől harmónia költözhet.
HOLDHOROSZKÓP: a munka és a háziállatok területét érintve a társkapcsolaton át, a más által szerzett javak területét fogja át a Hold heti járása.

Szigeti Ferenc: jól jár, aki velem kocog

- Nyolc-tíz éve készítettek személyre szóló horoszkópot, aminek a lényege az volt, hogy jó helyen vagyok, tartsam az irányt. Néha elolvasok általános horoszkópokat és magamra illesztem, ami tetszik – mesélte Szigeti Ferenc.

– Kos vagyok, aki megy előre. Producer típus, aki előbbre tervez, mint a többiek. Felismerem az irányt, azt sínen tartom, és aki velem fut, az jól jár. A kiadói korszakomból ennek 32 lemez és ebből tizenkettő platina a bizonyítéka. Ebben benne volt például az Irigy Mirigy, a L’art pour l’art, vagy Rúzsa Magdi. Fontos a siker, az elismerés. Egy művészt ez éltet. Engem a dicséret inspirál. Híve vagyok a tapasztalatok begyűjtésének. Hagyom magam befolyásolni, értelmes emberek értelmes gondolataival. Célra törőnek tartom magam, de sok olyan tervem volt, amit nem csináltam meg, és megbántam, mert más később sikerre vitte. Figyelem a technika fejlődését, és élek is vele. Egészségpárti vagyok, heti háromszor edzem a testem, és kocogok is. Sokáig jellemzett a nyugtalanság, de mára higgadtabb, bölcsebb lettem. Vakmerő soha nem voltam, inkább átgondolt. Diplomatikusnak tartom magam. A véleményemet nem bántóan fogalmazom meg, inkább viccesen, s az illető csak otthon jön rá: mennyire komoly volt, amit mondtam. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142857_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713511818
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138956_auto_resized.jpg
life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713511818
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713511818
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713511818
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy