Test és lélek

Halálos szövődményekkel fenyeget az influenza

Anry Soós Éva

Létrehozva: 2017.01.14.

Bármikor országos méretűvé duzzadhat az influenzajárvány, ami miatt több kórházban is látogatási tilalmat rendeltek el. Hét nap alatt több mint 16 ezerre emelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma, átlépve a járványküszöböt. A legtöbben Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar, a legkevesebben Nógrád megyében keresték fel a háziorvosukat.

Ellenállók a vírusok

A járvány főként az idősekre és a már valamilyen alapbetegségben szenvedőkre nézve jelenthet halálos veszélyt. Az influenzavírusok a légutakat betegítik meg, de az egész szervezet reagál a fertőzésre, ami különböző kísérő tünetekben nyilvánul meg. Az influenza A-, B- és C-vírusa igen ellenálló, ráadásul újabb és újabb vírustörzsek jelennek meg, melyek genetikai információja gyorsan változik.

Így kezdődik

Az influenza elsősorban köhögéssel, tüsszentéssel terjed, s ha a vírus a szervezetbe került, pár napon belül jelentkeznek a tünetek: hirtelen magas láz, fej- és végtagfájdalom, torokfájás és köhögés. Ha nem lépnek fel komplikációk, egy héten belül várható a gyógyulás. Időseknél tovább tart a gyengeségérzet, levertség. Csecsemők és kisgyermekek esetében álmossággal, bágyadtsággal és hasmenéssel jelentkezik a betegség. Ezeket torokfájás, száraz köhögés, majd orrfolyás, orrdugulás, váladékos köhögés követi – írja a web­beteg.hu internetes portál.

Gondoljon a védőoltásra!

A legjobb kora ősszel beadatni a védőoltást, mert a hideg beköszöntével sokan elkapnak valamilyen fertőzést, s az lehetetlenné teszi az oltóanyag szervezetbe juttatását. A védettség kialakulásához egy-két hét szükséges. Dr. Pintér Ferenc, a Meteo Klinika vezetője szerint még érdemes beadatni a vakcinát, mert bár járvány van, egyelőre csak a lakosság kis százaléka betegedett meg. Meteo gyógyászati szempontból pedig újra veszélyeztetettek leszünk, mivel az enyhülést ismét hidegebb idő követi, szárítva az orr nyálkahártyáját, hajlamosabbá téve az embert a vírusfertőzésre. Fontos, hogy az influenza első tüneteinek jelentkezésekor vegyük komolyan a betegséget, és pihenjük ki!

Ugródeszka a bajnak

A szövődmények főként a krónikus szív- és érrendszeri, illetve tüdőbetegségben szenvedőket és az időseket veszélyeztetik. Gyakori a másodlagos bakteriális tüdőgyulladás, melynek tünetei az influenza lecsengése után, egy rövid javulási periódust követően lázrohammal jelentkeznek. Sajnos orrmelléküreg- és középfülgyulladás szintén kialakulhat, s néha a szívet is érinti a fertőzés. Ritka, ám nagyon veszélyes szövődmény a primer vírusos tüdőgyulladás. Az influenzás két és tizenhat év közötti gyerekeket fenyegetheti a Reye-szindróma, amely émelygéssel, hányingerrel jelentkezik, majd a vércukorszint lecsökken, görcsök és kóma alakulhat ki. Jó hír viszont, hogy a szindrómával összefüggésbe hozható az acetil-szalicilsav, melynek gyógyszerszerű adagolása gyerekeknél már nem ajánlott. 

Szaladok beoltatni magam

Csonka Andrást, a hipochonder színészt arról kérdeztük, hogy védekezik az influenzajárvány ellen. – Korábban rendszeresen éltem a védőoltással, ám mostanában mindig úgy jött ki a lépés, hogy kicsit náthás voltam, kapart a torkom. Így attól féltem, hogy az injekció kihozza a lappangó betegséget, és mivel nagyon sok munkám volt, nem akartam kidőlni a sorból. De tényleg, most hogy beszélünk róla, szaladok is beoltatni magam, hisz a járvány java valószínűleg még hátravan.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713596417
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713596417
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713596417
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713596417
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy