Test és lélek

Fénypalotát kap a város - nem mindenki díjazza

M. G.

Létrehozva: 2012.09.09.

Építészek fenntartásokkal fogadták annak a tervét, hogy Pierre Cardin egy 245 méter magas toronyházat álmodott Velence szigeteivel szemben, a polgármester azonban rábólintott.

A világhírű divattervező által megálmodott gigantikus velencei torony, a Fénypalota távoli ígéretként sem aratott egyöntetű sikert szakmai körökben a vízi városban – de terveit már jóvá is hagyták. A 90 éves divattervező egy kiállításon mutatta be ország- világnak a projektet, amelynek elképzelése szerint 2015-re már meg is kellene valósulnia. Cardin felhőkarcolója egyfajta függőleges város lenne: a 255 méter magas toronyépület szállodai, kulturális és sportközpontnak adna otthont.

A 65 emeletes komplexum gigantikus szobornak tűnik, amelyet 35 méteres közökben egymásra halmozott hat óriási korong alkot és három eltérő magasságú torony tart. A függőleges városban lesznek lakások, vendéglők, kutatási és oktatási pólusok is. A hasznos terület eléri a 250 ezer négyzetmétert, a teljes költség a tervek szerint másfél-kétmilliárd euró lesz.

– Olasz gyökereimnek kívánok tisztelegni az örökkévalóság kertjével – indokolta döntését az újságíróknak a Velence környékén született, de kétéves korában szüleivel Párizsba költöző divatcézár. Alvise Benedetti, az örökségvédő Italia Nostra szervezet velencei tagozatának alelnöke viszont a projekttel kapcsolatban felháborodásának adott hangot.

– Az nem lehet, hogy valaki csak úgy idejöjjön, és eldöntse, hogy felépít valamit, aminek semmi értelme! Velence tiszteletet érdemel, ennek a városnak ezeréves történelme van. Giorgio Orsini, a város polgármestere azonban egészen mást emelt ki.

– Ez a torony nem Velence történelmi központjában épülne fel, hanem jóval túl a lagúnán, Mestre és Porto Marghera iparnegyed között. Velencéből manapság rengeteg rút dolgot, például gyárkéményeket lehet látni. Én úgy gondolom, hogy a Fénypalota kellemesebb látvány lesz – fogalmazott a polgármester, aki zöld utat adott a terv megvalósításához.

Pierre Cardin természetesen el van ragadtatva a jóváhagyástól, pedig nemcsak a zöldekkel, hanem az olasz légiforgalmi hatósággal is meg kell még küzdenie, mert a toronyház száztíz méterrel haladná meg az előírt biztonsági magasságot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142667_auto_resized.jpg
origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713494111
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142619_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gigantikus mennyiségű drogot foglaltak le egy bűnszövetkezettől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713494111
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713494111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713494111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142415_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy