Test és lélek

Ezeket biztosan nem tudta a melltartókról

Bors

Létrehozva: 2016.04.16.

A melltartók – ahogy az alsóneműk általában – igen kényes darabok, ennek megfelelően kell velük bánni. A legtöbb nő azonban nem tudja, hogyan tudná kímélni kedvenc darabjait úgy, hogy minél tovább hordhatóak maradjanak. Melltartókisokos.

A legtöbb nő, ahogy hazaér, megválik a melltartójától, mert anélkül bizony szabadabb az élet. A nagy mellűek esetében ez természetesen nem igaz, hiszen tartja a mellet a ruhadarab, így tehermentesíti a hátat. Ha hazaér és leveszi, nem kell egyből a szennyesbe hajítani, kétszer is viselheti, mielőtt kimosná. A szakemberek szerint azonban ne két egymást követő nap vegyük fel ugyanazt, és kettőnél többször ne is viseljük. Hogy miért? Mert közvetlen érintkezik a testünkkel, így a verejtéknek és baktériumoknak is ki van téve.

Ha nincs kedve beruházni egy melltartómosó-táskára, akkor a következőképpen járjon el: langyos, enyhén mosószeres vízbe tegye bele, majd gyengéden masszírozza át a kosarat és a pántot! Ezt követően alaposan öblítse le langyos vízzel! Véletlenül se tegyen bele öblítőt, mert attól veszthet a formájából a lágyulás miatt! Nyomkodja ki belőle a nedvességet, majd akassza fel!

Nagyon fontos, hogy szárítógépbe sose tegye, mert akkor idő előtt tönkre fog menni. A felakasztása sem egyszerű, ugyanis vagy a pántokat csípteti fel, vagy a kosarak köz lógatja fel, máshogy nem szabad, az károsítja, illetve kinyújtja a fehérneműt. Ha megszáradt, és beteszi a szekrénybe, akkor arra ügyeljen, amire a fehérneműboltban is figyelnek: a kosarakat tegye egymásba, hogy minél tovább megtartsa a formáját! Vagyis ne hajtsa össze, és másik melltartóhoz illessze hozzá!

A legmegdöbbentőbb, hogy a szakértők szerint félévente kell lecserélni a fehérneműket, mert a nők nagy részének súlya ennyi idő alatt bizony megváltozik, és így nem lesz megfelelő az a darab, amelyet korábban úgy tudott viselni, hogy szinte észre sem vette.

Ha egy melltartó kezd kényelmetlenné válni, az azt jelenti: le kell cserélni. A rossz közérzet, ha a kosár eláll a melltől, ha a pánt vágja a vállát, az mind annak a jele, hogy már nem a megfelelő darabot viseljük – figyelmeztettek a hozzáértők az ausztrál Huffington Postban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713595812
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713595812
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713595812
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713595812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145982_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy