Test és lélek

Enyhe depresszió ellen irány a Hegyestű

Bors

Létrehozva: 2019.04.22.

Bizonyára ön is hallott már olyan emberről, akinek a társaságában mindenki jól érzi magát, pozitív kisugárzása, energiája miatt pedig feltöltődnek a körülötte lévők. Ha nem, akkor se csüggedjen, hiszen erre egyes helyek is képesek. Ilyen például a Monoszló és Zánka között fekvő, egykor Hegyestűként ismert, 335 méteres bazaltképződmény.

Nyugalom testnek és léleknek

Ugyan komolyabb betegségből való felgyógyulásról nem szól a fáma, ar­ról annál inkább, hogy a Hegyestűt egy olyan erős energia-csomópont veszi körül, hogy aki felkeresi, nyugalmat tapasztal. Utóbbi mintha a kövekből és a fákból áradna. A be­számolók szerint a hegytető különleges hatást gyakorol a testre. Sokak szerint ez is az úgynevezett Szent György-vonalak, vagyis a Sárkány­ösvény mellett fekszik, ennek kö­szönhető a gyógyító energiája. Szabó Gyöngyi természetgyógyász, családállító Zánkán él. Sokszor kezdi a napját a Hegyestűnél. Tíz-húsz percnél többre nincs is szüksége az erőgyűjtéshez, és hogy kicsit másként, pozitívabban lássa a világot. Pácienseinek is sokszor ajánlja, hogy a helyet rendszeresen látogassák.

Vissza a gyökerekhez

Gyöngyi megtehetné, hogy egészen felautózik a kőzet lábához, de ehelyett lent hagyja a kocsit és gyalog teszi meg a csúcsig vezető utat. Milliószor járt már itt, dédapja még dolgozott is a Hegyestűnél.

– A dédszüleim 1928-ban költöztek a Hegyestű lábához. Földműves, gazdálkodó emberek voltak,  kis szőlőbirtokuk is volt a környéken. A családom ma is szőlészettel, borászattal foglalkozik. A Hegyestűn és környékén nagyon erős pozitív erővonalak és energiák vannak. Ezek na­gyon kedvező hatásúak az em­berre. Test, lélek és szellem har­móniába kerül. Kitisztul az elme, megnyugszik a lélek és felfrissül a test. Helyreáll az egyensúly – magyarázta munkatársunknak Gyöngyi a Hegyestű tövében.

Egy rakás kő?

A Hegyestű lábánál számtalan, egymásra pakolt kőhalommal találkozhat az, aki arra jár. Ezek megépítése egyfajta meditációs rítus. Amíg épül, csak befelé figyel az ember, sőt egy-egy kőbe szokás a kívánságokat is belegondolni. Bármennyire is úgy tűnik, nem könnyű megépíteni.

A férfias bazalt

A tavaszi fáradtság utóhatásait sokan még most is érzik magukon. Szabó Gyöngyi szerint ennek kezelésére is kiváló módszer, ha az ember megpihen itt. Nincs órákra szükség, csupán néhány percet is meghálál a szervezet.

– A fáradtság szétoszlik és új erő jelenik meg a helyén. Felüdülés minden szinten – magyarázta. Gyöngyi saját bőrén szokta megtapasztalni a jótékony hatásokat. – A bazalt férfias jellegű kőzet. Biztonságot ad, védelmez, regenerál, méregtelenít és gyógyít. Lávakőként régóta használják a gyógyászatban. Kőterápiában hidegen, melegen váltakozva teszik a gyógyítani kívánt testrészre, ezzel érik el a kívánt ha­tást – mesélte a természetgyógyász.

Szétszórt ajándék

A korábban Hegyestűnek nevezett csodát az 1930-as évektől az 1970-es évekig bányászták.

– Nagypapám és sok környékbeli férfi dolgozott kőfejtőként. A bazaltot zúzták és vonattal szállították az ország minden részére. Ennek a csodálatos hegynek az ajándéka nekünk magyaroknak, hogy a bazalt biztos alapot adott útjainknak, vasúthálózatunknak. A Hegyestű ott van az egész országban, bazaltja biztonságot ad az utazóknak, mert mindannyian úton vagyunk – tette hozzá Gyöngyi. A vasúthálózat mellett a budapesti macskakövek nagy része is innen van. Bányászatával végül a 70-es évek végére, az erősödő társadalmi nyomás hatására álltak le. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711696214
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090920_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Oroszország fontos szövetségese mutatta meg haderejét + képgaléria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711696214
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711696214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/JmHfTibHr1n8GMOthOqKbLlYRwMklrpXPyMmnp3NQaQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyZjk5NmE0ZWQ2YzRmMGViYjQwMmM3N2Y3ZTllMmIz.jpg
Ezo

Hétfőn érkezik a telihold, ez a négy csillagjegy már ma érezheti a hatását

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/nYMsw4zKCvYAZ6pQY_UmjgNi8htapMVwcLVH1IQzkbA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4NTk4MmYxNDU4YTRhMTJhOTVmMmVkY2FmNjg5NGEz.jpg
Ezo

Ősi tudás tárul fel: ezt árulja el rólad az atlantiszi horoszkóp