Test és lélek

Egyre kevesebb nő vesz tampont

Bors

Létrehozva: 2017.01.19.

Az utóbbi négy évben drasztikusan csökkent a tampon eladás. Míg 2012 még évi 56 millió fontot, azaz 20,4 milliárd forintot költöttek a nők erre az egészségügyi eszközre, addig 2016-ban már csak 43 millió fontot, azaz kicsit több mint15,7 milliárd forintot.

Ez elég jelentős visszaesésnek számít különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy intim betétet 2016-ban is közel ugyanannyian vettek, mint négy évvel korábban. Miért nem vásárolnak a nők már tampont?Az NHS Digital adatai szerint egyre több nő használ olyan felhelyezhető, hosszú távon biztonságot nyújtó fogamzásgátlókat, amelyektől szinte teljes mértékben megszűnik a menstruáció. Illetve, ha mégis jelentkezik is havi vérzés, arra bőven elegendő megoldást nyújt az intim/tisztasági betét is - írja a Metro.

Ez azt jelenti, hogy ahogy egyre biztonságosabbá és hatékonyabbá válnak a fogamzásgátló módszerek. Továbbá a tamponok eladásának csökkenéséhez mindezek mellett nagyban hozzájárul a menstruációs kehely elterjedése is. A harang alakú eszköz a menstruációs idő alatt a hüvelybe felhelyezve gyűjti össze a vért. Az eszköz népszerűsége annak köszönhető, hogy környezetkímélő, hiszen többszöri használatra tervezték, ráadásul használói szerint kényelmes, teljesen illeszkedik a testhez, így szinte észre sem veszik, hogy fent van. Így tökéletes, alternatív megoldást nyújt a környezettudatos nők számára is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711690512
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711690512
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711690512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/JmHfTibHr1n8GMOthOqKbLlYRwMklrpXPyMmnp3NQaQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyZjk5NmE0ZWQ2YzRmMGViYjQwMmM3N2Y3ZTllMmIz.jpg
Ezo

Hétfőn érkezik a telihold, ez a négy csillagjegy már ma érezheti a hatását

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/nYMsw4zKCvYAZ6pQY_UmjgNi8htapMVwcLVH1IQzkbA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4NTk4MmYxNDU4YTRhMTJhOTVmMmVkY2FmNjg5NGEz.jpg
Ezo

Ősi tudás tárul fel: ezt árulja el rólad az atlantiszi horoszkóp