Test és lélek

Döbbenet: Idővel a papucsnak és a párnának is lejár a szavatossága

Bors

Létrehozva: 2016.11.19.

Nem csak az ételeknek, a használati tárgyaknak is van szavatossági ideje. Nézzük, mennyi ideig élvezhetjük gond nélkül a társaságukat.

A sportolók már tudják, hogy cipőjüket időnként le kell cserélni, még akkor is, ha úgy tűnik, jó állapotban van, hiszen az anyag elöregedése miatt az már nem védi úgy a lábukat, mint korábban. Az is köztudott, hogy a fogkefét három havonta cserélni kell, de vajon a többi tárgy meddig használható?

Hosszabbító – 2 év

Ez egy idő után elavul, emiatt meghibásodhat, így veszélyessé válik. Erre ne sajnáljuk a pénzt, legalább kétévente cseréljük ki a ré­gi darabokat.

Autós gyerekülés – 6–10 év

A gyerekülés műanyag és szivacs alkatrészei idővel elöregednek, deformálódnak, ezért használatuk már nem biztonságos, nem nyújtanak megfelelő védelmet. A gyerekek biztonsága érdekében ebből nem ajánlott használtat venni, hiszen míg az első tulajdonosánál volt, addig pont lejárt a szavatossági ideje. 

Párna – 2–3 év

Legyen az tollból, szivacsból vagy bármilyen anyagból, idővel az atkák és a baktériumok megtelepednek benne. Emellett anyaguk elhasználódik és deformálódik, így már nem tudja rendesen megtartani a fejet, ami nyak- és vállfájdalomhoz vezet – írja a bidista.com. 2–3 évente cserére szorulnak. 

Hajkefe – 1 év

Ezt hetente legalább egyszer ki kell mosni és minden használat után alaposan kitisztítani. Ennek ellenére felgyűlik benne a szennyeződés, ami nem tesz jót a hajnak és a fejbőrnek, ha visszakerül rá. Évente cseréljük le hajkefénket, míg, ha természetes anyagból készült, úgy félévente ajánlott cserélni.

Melltartó – 1–2 év

Ezek a fehérneműk könnyen deformálódnak, így kényelmetlenné válnak. Azok, melyek fém merevítőt is tartalmaznak, akár kellemetlen meglepetést is okozhatnak, ha a bennük lévő drót átszúrja az anyagot. 

Házi papucs – 6 hónap

A nem mosható darabokat fél- évente ajánlott lecserélni, mivel ezek a lábbelik a gombák kedvelt helyei. A gumiból, vagy egyéb mosható anyagból készülteket legalább hetente tisztítsa ki.

Parfüm – 1–3 év 

Bontatlan csomagolásban 3 évig is eláll, ha már elkezdtük használni, akkor 2 évig tartható el. A sokéves maradék parfümöket nem ajánlott bőrre fújni, mivel az arra érzékenyeknél irritációt válthat ki.

Törülköző – 1–3 év

A vizes törülközőn rengeteg baktérium és mikróba telepedhet meg, ráadásul a nedves, párás környezet is kedvez ezek szaporodásának. Idővel már hiába mossuk ki ezeket ma­gas hőfokon, az sem segít, így 1–3 évente cseréljük ki azokat.

Oxigénespalac­kos víz – 2 hónap

Lezárva egy évig is eláll ez a típusú ásványvíz, felbontva azonban 2 hónap múlva „sima” víz válik belőle.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711720819
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711720819
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711720819
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/JmHfTibHr1n8GMOthOqKbLlYRwMklrpXPyMmnp3NQaQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyZjk5NmE0ZWQ2YzRmMGViYjQwMmM3N2Y3ZTllMmIz.jpg
Ezo

Hétfőn érkezik a telihold, ez a négy csillagjegy már ma érezheti a hatását

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/nYMsw4zKCvYAZ6pQY_UmjgNi8htapMVwcLVH1IQzkbA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4NTk4MmYxNDU4YTRhMTJhOTVmMmVkY2FmNjg5NGEz.jpg
Ezo

Ősi tudás tárul fel: ezt árulja el rólad az atlantiszi horoszkóp