Test és lélek

Bényi Ildikó gyerekkori álmát éli - interjú

Szükösdi Judit

Létrehozva: 2015.08.14.

Kilencévesen fogalmazta meg, hogy bemondónő lesz a tévében. Álom és határozott cél volt ez egyben Bényi Ildikónak, amit tökéletesen megvalósított. Noha ez a szakma közel tíz éve megszűnt, a televíziózás örök szerelem maradt számára. Az Önök kérték!, a Kívánságkosár népszerű műsorvezetőjével beszélgettünk munkáról, családról.

Az igazi otthon vidéken van

Rosszul viseli a lustaságot, állandóan pörög, szinte még álmában is „zakatol” – olvastam. Reggel van, amikor beszélgetünk; a mai napot megtervezte már?

Elég intenzív listám van arról, hogy mit szeretnék megtenni, ezt csak alul tudom múlni. Jellemzően úgy indulok neki egy napnak, hogy meg akarom váltani a világot. Rajta vagyok az ügyön, de a nap végére örülök annak is, ha a lista – munka és magánéleti teendők egyaránt szerepelnek rajta –, jelentős részét kipipálhatom.

Nyilatkozta, hogy maximalista...

Ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy szeretek mindent igényesen elvégezni. Néha túlságosan is körültekintő vagyok, de csak akkor nyugodhatok meg, ha kézben tartom a dolgokat. Mindez a munkámból is ered: bemondónőként rendkívül pontosnak kellett lenni a televízióban, hiszen például a kilenc órai konferálás nem kezdődhetett egy perccel sem korábban vagy később. Az idő most is teljesen a hatalmába tud keríteni – és mindent számolok.. Például megtippelem, hány horgász van a tónál, ami mellett éppen elmegyünk. (Nevet.) Tehát jó nagy játékosság is van ebben, de tény, hogy szüntelenül pörög az agyam...

Kilencévesen megfogalmazta, hogy bemondónő lesz a tévében. Így is történt. De honnan jött az elhatározás?

A mai napig nem tudok rá magyarázatot adni. Valahonnan mélyről jött, és egyértelművé vált számomra: bemondónő akarok lenni. Soha nem volt kérdés, hogy ezt a pályát választom, álomként és célként szerepelt előttem. Nem inogtam meg akkor sem, amikor vidékről – Hernádvécséről – felkerültem a fővárosba – akkoriban ez még nehezebb helyzet volt, mint napjainkban. A mai napig nem is érzem magam budapestinek, noha szeretek itt élni. Amikor hazafelé tartva meglátom az abaúji tájat, akkor érzem azt, hogy igazán otthon vagyok... Igyekszem minél többször hazamenni, ami nem könnyű, hiszen Budapesten van a kialakított családi élet, a munka.

Soha nem érezte, hogy kipróbálna más területet, elszakadna egy kicsit a tévézéstől?

Volt ilyen a pakliban, de nagyon jól éreztem magam a tévénél, nem találtam volna okot a váltásra. Ez most is így van: soha nem használom a kifejezést, hogy dolgozni megyek, mindig úgy mondom: indulok a tévébe. Nekem ez az egész egy álom megvalósulása. Mediátori végzettséget is szereztem a Miskolci Egyetemen, nem alkalmaztam még, de ez nem azt jelenti, hogy a jövőben sem fogom. Egyelőre azonban a televízió teljesen kitölti az időmet.

Nem kell félni a változásoktól

Kit tekint a mentorának?

Nem volt mentorom vagy „hátszelem”. Amit elértem, azt maximálisan a munkának, a teljesítménynek köszönhetem. „Te csak dolgozz a legjobb tudásod szerint és majd annak alapján ítélnek meg” – kaptam a tanácsot, amit mindig be is tartottam. Nagyon fontos az alázat a szakma iránt, és a tisztelet a tapasztalt kollégák felé. Én is felnéztem a "Nagyokra", és hihetetlenül sokat tanultam tőlük.

Bemondónőként kiváltságos helyzetben voltak a televíziónál, szinte „burokban” dolgoztak. Hiányolja azokat az időket?

Más szemmel néztek ránk a tévénél, valóban olyan védettségben, kiváltságos helyzetben voltunk. Sokáig fájt a burok hiánya, és meg kellett teremteni a biztonságot. Természetesen később is volt, akihez fordulhattam, de utána már teljesen más korszak jött a televízióban. A bemondónői szakma 2006-ban megszűnt, és elképesztő változások történtek, fényévekre vagyunk már attól az időszaktól.

Milyen volt megélni a változásokat?

Megtanultam rugalmasnak lenni, úgy tekinteni a változásokra, hogy azok csak a javamat szolgálhatják. Nem szabad fordítva megülni a lovat és azt gondolni, hogy a televízió van miattunk. Én is kaptam már olyan feladatot, aminek nem örültem, de ezt soha senki nem látta rajtam, sem a munkám minőségén. Lehetőség szerint igyekeztem jól érezni magam benne, mert ez nagyon fontos.

Kívánságműsorok vezetőjeként rengeteg levelet kap. Van olyan emlékezetes üzenet, amit rögtön fel tud idézni?

Sok a megható történet, vannak, akik a magánéleti titkaikat osztják meg egy többoldalas levélben. Aki nem ilyen típus, talán nem is érti, de sokan így dolgozzák fel a velük történteket, és rengeteget segít nekik. De vannak, akik „sóhivatalnak” nézik a szerkesztőséget, és azt szeretnék, ha elintéznénk a mindennapi problémáikat. Egy érdekes levelet is kaptam nemrég... Egy néző lerajzolta a találmányát – ha jól emlékszem, egy különleges katonai repülőt –, és azt szerette volna, hogy kijárjam, létrejöhessen az elképzelése. Még érdekeltté is tett az üzletben, mert ötven százalék részesedést ajánlott fel, ha sikerrel járok. (Nevet.)

Önnek mi segít, ha szomorú, csalódás éri?

Ha kicsit elcsendesedik körülöttem minden. Olyankor jólesik egyedül lenni. Amikor munkával kapcsolatos az aggodalmam, megnyugszom, amint elvégeztem a feladatot. Inkább a lelki terheket nehéz letenni... Az idő segít, de nem lehet átugrani. Szerencsés, aki mindezeket később tapasztalja meg az életében.

Egy nyelvet beszélni a házasságban

Nagyon szoros, barátnői a kapcsolata a tizennyolc éves lányával. Mindez a nevelés kérdése?

Fannival szerencsém van, de biztos, hogy sok mindent hozott magával. A nevelésnek, a családi körnek óriási szerepe van. A lányom tudja, hogy megbízhat bennem, bármit elmondhat. Hogy mindig ott leszek a háttérben. Intenzív a kapcsolatunk, ami kölcsönös bizalmon és az egymás iránti tiszteleten alapul.

Fannit érdekli a tévézés?

Zárkózott gyermek volt, a rossz nyelvek meg is jegyezték, hogy azért, mert eleget beszélek én helyette. Talán valóban harsány voltam, de mára mindez megváltozott. Fanni kezd kinyílni, az önbizalma is megjön, és segítek neki mindenben. Az a fontos, hogy szeresse majd a szakmát, amit választ, én támogatni fogom. Ha a televízió érdekli, nem fogom lebeszélni. Miért tenném? Hiszen én is nagyon élvezem. Egyébként most leginkább a jog, pszichológia érdekli.

A második, boldog házasságában él. Nehéz volt újra elköteleződni?

Nem. Nem feltétlenül gondoltam arra, hogy újra férjhez megyek majd. De megkérték a kezem. És olyan férfinak mondtam igent, akibe szerelmes voltam és vagyok, így nem gondolkodtam a válaszon.

Mitől működik jól egy kapcsolat?

A legfontosabb, hogy az élet nagy dolgaiban egy nyelvet kell beszélni. Egyet kell érteni a gyermeknevelésben, az életmódban. Természetesen vannak súrlódások, feszültségek, de ha jól működik a házasság, akkor minden megoldódik. Egy kapcsolatban építeni is kell a másikat: akkor tudunk jól teljesíteni szakmailag is, ha otthon érezzük a támogatást.

Mindennapi kardioedzés

Van ideje sportolni a munka mellett?

Azzal nyugtatom magam, hogy a pörgős életmódom most „kiváltja” a sportolást. Gyakorlatilag minden napom egy kardioedzés. (Nevet.) Alakformálásra kellene inkább helyeznem a hangsúlyt, eljön majd annak is az ideje... Egyébként szeretek enni és nem élem meg problémaként, ha felszalad két-három kiló, majd lemozgom.

A vásárlás közös program a lányával?

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy hordani tudjuk egymás ruháit. Ami rám pont passzol, az neki egészen kényelmes. Fanni kizárólag velem szeret vásárolni. Gyakori közös program még a sütés-főzés. Édesszájúak vagyunk, akár este kilenckor is dupla adag kuglófot készítünk.

Ha öt-hat évre előretekintünk, mit szeretne elérni addigra?

Szeretném igazán jól érezni magam a bőrömben, magánélet és munka területén is. A gyermekem találja meg az útját, olyan foglalkozást válasszon, amit mindig élvezettel végez majd, és szerető párja legyen.

A további tartalomból:

Életmód: Ne sajnáljuk az időt a pihenésre
Egy közülünk: Lévay Nikoletta – A papírvirágok illata
Sztárkonyha: Megkóstoltuk múltunkat
Sztárvliág: Vastag Csaba gyerekkori álma valóra vált
Intim Zóna: A szabadtéri szex veszélyes lehet!
Páratlan párosokiros és narancssárga,pink és citrom
Torna előtt soha: 5 tanács kezdőknek és haladóknak
Pszichológia: Már óvodáskorban eldől, milyenek leszünk az ágyban

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085641_auto_resized.png
origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711691714
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711691714
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711691714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/JmHfTibHr1n8GMOthOqKbLlYRwMklrpXPyMmnp3NQaQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyZjk5NmE0ZWQ2YzRmMGViYjQwMmM3N2Y3ZTllMmIz.jpg
Ezo

Hétfőn érkezik a telihold, ez a négy csillagjegy már ma érezheti a hatását

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/nYMsw4zKCvYAZ6pQY_UmjgNi8htapMVwcLVH1IQzkbA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4NTk4MmYxNDU4YTRhMTJhOTVmMmVkY2FmNjg5NGEz.jpg
Ezo

Ősi tudás tárul fel: ezt árulja el rólad az atlantiszi horoszkóp