Test és lélek

Anya, én jobban tudom, mi kell a gyerekemnek!

Bors

Létrehozva: 2016.09.20.

<p>Ha elmentek anyuék, ehetek majd megint csokit? – szól a nagyszülőknél hagyott gyerek csillogó szemmel kísért kérdése, hiszen ott szinte mindent szabad. De mit szólnak mind­ehhez a szülők?</p>

Forrás: Thinkstock

Gyakori probléma a családokban a generációk közti vita a gyerek/unoka nevelése miatt. Míg a szülőknek van egy pontos elképzelése, terve arról, hogy mit enged meg a gyereknek, addig a nagyszülők sokszor minden szigor nélkül élvezik unokájuk társaságát. Időnként megengedik azt is, ami otthon elképzelhetetlen, a csokievést, szörpivást vagy éppen a késői tévézést. Ez pedig vitákat generálhat. 

A felelősség a szülőé 

Megkérdeztük dr. Domján Mihály családterapeuta, tanácsadó szakpszichológust, hogy mi váltja ki ezt a feszültséget, és mit lehet tenni ellene.

– A gyerek felnőtté válása és annak útja az anya és az apa felelőssége. A nagyszülőknek meg kell várniuk, míg a nevelés terén megkérdezik őket, tanácsot kérnek tőlük, csak ekkor szólhatnak bele az unoka nevelésébe. Ez ugyan nehéz lehet a számukra, de ebben a kérdésben meg kell állniuk, hogy ne osszanak kéretlen tanácsokat – mondta dr. Domján. – Ha nem kérik ki a tanácsukat, de úgy látják, hogy szükségük lenne a szülőknek némi útmutatásra a nevelésben, akkor vegyenek nekik ajándékba gyereknevelési könyveket. Ezek egyrészt valóban hasznosak lehetnek a szülőknek, másrészt ez egy finom, nem tolakodó utalás is arra, hogy kérjék ki az ő tanácsukat is, hiszen van bőven tapasztalatuk, ők is felneveltek már egy vagy több gyereket, ráadásul imádják az unokájukat, így biztosan csak a legjobbat akarják nekik.

Mi okozza?

– A legfőbb oka a vitáknak a bizalomhiány. A szülőknek meg kell tanulniuk bízniuk a saját szüleikben a nevelés terén is, hiszen ők már számtalanszor bizonyítottak. Ugyanígy a nagyszülőknek is bízniuk kell abban, hogy a saját gyerekük fel tudja nevelni az unokájukat. A gyakori vagy folyamatos ellenállás, az egymás kritizálása csak hatalmi harcokhoz fog vezetni – figyelmeztet a szakember. 

Az egyik gyakori oka a vi­táknak, hogy a nagyi csokival tömi a gyereket, míg a szülők nincsenek ott. De hát miért ne tömhetné? A nagyszülőknek az az egyik „dolga”, hogy kényeztessék az unokát – mondja a családtera­peuta. – Ha beteg a gyerek, akkor ő sem ad neki olyan ételt, ami nem segíti a gyógyulását. Ráadásul érde­mes azt is szem előtt tartani, hogy a gyereknek, míg felnő, sok mintával kell ta­lálkoznia. Amíg a szülei­től megtanulja a helyes viselkedést, táplálkozást, addig a nagyszülôktôl sok egyéb mellett a ké­nyez­tetés örömét tapasztalja meg. 

Néha emlékezzünk!

Egy-egy nagyszülővel lezajlott vita után érdemes egy kicsit magunkba szállni, és visszaemlékezni a saját gyerekkorunkra. Akik olyan szerencsések voltak, hogy ismerhették legalább az egyik nagyszülőjüket, azok pontosan tudják, hosszú távon nem lett semmi bajuk attól, hogy időnként kényeztették őket, hogy több édességet ettek a kelleténél vagy hogy tovább nézték a tévét a megszokottnál. Attól sem lett még senki antiszociális vagy rossz természetű, hogy a szülői engedélynél tovább tartották ölben a nagyiék csecsemőkorában. Bár ez a napi fe­gyelmezési gondokkal küszködő kisgyerekes szülőknek időnként bosszantó lehet, ha megtanulnak bízni egymásban a generációk, akkor mindegyiküknek sokkal könnyebb lesz az élete. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090637_auto_resized.png
origo.hu

Ez a tökéletes húsvéti töltött tojás titka

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711667712
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078089_auto_resized.jpg
life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091527_auto_resized.jpg
vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088417_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711667712
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711667712
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076905_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stephen King annyira félt ettől a horrorfilmtől, hogy nem tudta végignézni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/JmHfTibHr1n8GMOthOqKbLlYRwMklrpXPyMmnp3NQaQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyZjk5NmE0ZWQ2YzRmMGViYjQwMmM3N2Y3ZTllMmIz.jpg
Ezo

Hétfőn érkezik a telihold, ez a négy csillagjegy már ma érezheti a hatását

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/nYMsw4zKCvYAZ6pQY_UmjgNi8htapMVwcLVH1IQzkbA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4NTk4MmYxNDU4YTRhMTJhOTVmMmVkY2FmNjg5NGEz.jpg
Ezo

Ősi tudás tárul fel: ezt árulja el rólad az atlantiszi horoszkóp