Test és lélek

7 konyhai módszer, amit rosszul tudtunk

Balajti Péter

Létrehozva: 2016.11.02.

Jégkrém a mélyhűtőbe, grillsajtos szendvics a sütőbe, rántott csirkeszárny csontja körberágva, kiürült mogyorókrémes üveg a kukába. Vagy mégsem? Persze így is lehet, ám sokkal jobban járunk, ha megfogadjuk az alábbi praktikákat.

Csont nélkül

Fenséges csemege a rántott csirkeszárny, élmény körberágcsálni a benne található csontot. Ám még jobban járunk, ha az első harapás előtt a csirkeszárny két végén található porcogókat lecsavarjuk, majd megragadva a csontot, esetleg csontokat, egy csuklófordítással kiemeljük, s máris zavartalanul falatozhatunk.

Grillez a pirító

Hiányzik a klasszikus, fekvő melegszendvicssütő? Sebaj: a kenyérpirító is megteszi! Fogjunk egy-egy szelet szendvicskenyeret, vajazzuk meg, tegyünk rájuk vékony szelet grillsajtokat, majd csúsztassuk mindkettőt az elfektetett kenyérpirító nyílásába, és kapcsoljuk be a masinát. A pár perc alatt kész végeredmény magáért beszél.

Fújhatjuk!

Friss salátának a hűtőben a helye – ez nem is kérdés, ám sokkal jobban járunk, ha a zöldséget zárható nejlonba pakoljuk, majd úgy tesszük el, hogy lezárás előtt egy nagyot belefújunk a zacskóba. A szén-monoxid ugyanis segít frissen tartani a vitaminforrást.

Nem veszhet kárba

Az embernek fáj a szíve kidobni a csokis-, illetve mogyorókrémes üveget, amely a legalaposabb kikanalazás után is tartalmaz még az üveg falára tapadt édes csemegéből. Melegítsünk fel egy adag tejet, majd óvatosan öntsük az üvegbe. Zárjuk le, és alaposan rázzuk meg. Óvatosan nyissuk ki, töltsük pohárba az így nyert mogyorós vagy csokis tejet, ami kihűlés után fogyasztható.

Jégmentes jégkrém

Nem kérdés, hogy a hűs csemegének a mélyhűtőben a helye, ám jobban járunk, ha előtte egy lezárható nejlonzacskóba helyezzük a jég-krémes dobozt, s úgy pakoljuk a fagyasztóba. Ezzel a módszerrel ugyanis elejét vesszük, hogy a finomság elkezdjen jegesedni, így könnyebben tudjuk majd a fagylaltos kelyhekbe, illetve a fagylaltos kelyhekből kanalazni.

Kár kapkodni

Az egyik legbiztosabb módszer, hogy elkerüljük a megszelt torta kiszáradását, ha egyből befaljuk. Jóval kímélőbb megoldás, ha a felvágott torta belső, szabadon maradt részéhez fogpiszkálókkal egy-egy szelet szendvicskenyeret rögzítünk, amely így megóvja a piskótát a kiszáradástól, s így tesszük az ünnepi édességet tortatartóba, majd a hűtőbe.

Törhető a háromszög csoki

Már csak geometriailag is komoly kihívás egy kocka háromszögletű csokit törni, ugyanakkor a jellegzetes formájú svájci finomságot úgy tudjuk legkönnyebben feldarabolni, ha a szélén lévő csokicsúcsot nem kifelé, hanem a mellette álló irányába nyomjuk.    
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141567_auto_resized.jpg
origo.hu

Így irányítja a háborúpárti dollárbaloldal Magyar Pétert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713489611
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140991_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142136_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713489611
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713489611
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713489611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141669_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy