Test és lélek

5+1 tipp a gyors rendrakáshoz

Bors

Létrehozva: 2014.07.06.

Kicsi a lakás és nagy a család? Váratlan vendégek érkeznek perceken belül? A szaladó lakás mindenki számára kellemetlen, és ha pár napig nincs időnk foglalkozni vele, gyorsan kialakulhat a káosz. Van azonban néhány trükk, amellyel könnyebb a rendrakás.

A napi teendők és a helyhiány miatt gyakran előfordul, hogy kevesebb idő jut a takarításra és a rendrakásra a lakásban. Néhány apró trükk azonban sokat segíthet abban, hogy ne uralkodjon el a káosz, és a váratlanul bejelentkező ismerőseinket is vállalható körülmények közt fogadjuk. Nézzük, melyek ezek!

Bevetett ágy

Néhány perc csupán reggelente, de sokat javít a hálószoba külsején, ha felkélés után egyből elrendezzük az ágyat, és letakarjuk egy ágytakaróval. Ezzel még akkor is rendezettnek tűnik a szoba, ha a többi rész nem annyira tipp-topp.

Kosarak

Főként a gyerekszobában és a fürdőben praktikusak az egymáshoz illő kosarak és dobozok. Ezekbe sok minden elpakolható, és ha fedele is van, akkor el is rejthető a szem elől. A több egyforma tároló egymás mellé
állítva már rendezett hatást kelt, ráadásul ha rendszerezzük dolgainkat, akkor később is mindent egyből megtalálunk bennük.

Apránként

Napi tíz perc elég ahhoz, hogy a lakás egyik részét rendberakjuk. Mindennap másik területet válasszunk, így a hét végi nagyobb takarítás is gyorsabb lesz majd. Ezzel a módszerrel meg lehet tartani a rendet a lakásban.

Szanálás

Mikor már kiszorítanak a szekrényekből, polcokról a régi dolgaink, ajánlott egy szanálást végezni. Amihez már több mint két éve nem nyúlt hozzá, valószínűleg már nem is fogja használni, így ideje megválni tőle. Mivel csak úgy lehet rendet tartani, ha van hová pakolni a ruhákat és az egyéb tárgyakat, időnként mindenképpen ajánlott helyet teremteni azoknak. A felesleges dolgoknak pedig keressünk új gazdát, adományozzuk el, lesznek, akik örülnek majd neki.

Akasztók és helykihasználás

A falra szerelhető akasztók sokat segítenek a rendszerezésben és a rend megtartásában. A konyhában és a fürdőben a törülközőket, konyharuhákat tarthatjuk rajta, de másra is alkalmasak a kis kampók. Főként olyan kihasználatlan területeken ajánlott felszerelni néhányat, melyek nincsenek szem előtt (pl. ajtók mögött vagy a szekrény és a fal között). Ezekre akaszthatjuk a seprűt, felmosót, így még a kis lakásokban sem rontják a lakás összképét.

+ 1: Fontosak a színek

A falak színe is igen lényeges a harmonikus tér elérésében. A világos, semleges árnyalatok segítenek megteremteni a rend érzetét. Lehetőleg ne használjunk túl sok mintát, mert az már zavaró lehet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135998_auto_resized.jpg
origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713488111
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140941_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130745_auto_resized.jpg
life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713488111
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713488111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713488111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy