teszt

Íme a teszt: ez alapján biztosan kiderül, hogy a párod megcsal-e

Létrehozva: 2024.01.29.

Vége a találgatásoknak, ennek alapján biztosak lehetünk.

Nincs is annál rettenetesebb érzés, mint attól tartani, hogy a párunk megcsal bennünket. Már azt is rettenetes elképzelni, hogy szerelmünk más emberekre is rá tud nézni úgy, ahogyan eddig csak ránk szokott, belegondolni abba, hogy mások szimpátiáját próbálja elérni, annál pedig nincs is rosszabb gondolat, mint elképzelni, hogy más emberrel kerül romantikus, szexuális kapcsolatba. Ez a gyanú bizony az őrületbe tudja kergetni az ember, és ilyenkor hajlamosak vagyunk teljes mértékben kifordulni önmagunkból: zárkózottak és gyanakvók leszünk, arrogánsan és sértetten beszélünk a párunkkal, amivel még inkább eltaszítjuk őt. Egy szakértő megmutatja, hogy miképpen jöhetünk rá arra, hogy a félelmünk beigazolódott. 

A szakítás nagyon fájdalmas tud lenni

Eldin Hasa párkapcsolati szakértő arról beszélt, hogy milyen szempontokra érdemes figyelni, ha él bennünk a gyanú, hogy a párunk megcsal bennünket. Elmondta, hogy annál rosszabb stratégiát elképzelni sem lehet, mint hogy magunkba öljük az érzéseinket, hogy csak fortyogunk magunkban a dühtől, és engedjük, hogy teljesen úrrá legyen rajtunk a félelem. Ezt mindenképpen el kell kerülni. 

A szakértő inkább azt javasolja, hogy végig játsszunk nyílt lapokkal, és beszéljünk a párunkkal. A sikeres párkapcsolat titka ugyanis a jó kommunikáció, azaz ha aggályaink vannak, akkor merjük ezt elmondani a partnerünknek. Mindazonáltal vannak olyan jelek, amelyek arra utalnak, hogy van okunk a félelelmre. Futtassunk le egy tesztet, nézzük meg, hogy az alábbiak közül mi igaz, és ha úgy érezzük, hogy baj van, azonnal beszéljünk a párunkkal - javasolja a Mirror.

  • Változás állt be a napi rutinjában (később/korábban megy dolgozni, tovább marad bent)
  • Új hobbija van, és nem örül, ha te is részt vennél benne
  • Hirtelen új szokásokat alakít ki
  • Ingerlékeny lett, hangulatingadozásai vannak,
  • Ha felvetjük aggályainkkal, haraggal és türelmetlenül reagál.
https://cdn.borsonline.hu/2024/01/NII9ksA5VpLY1Wi08EFkFWqPR9Yst0b-iWV_Ja6aZ1Q/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRiYTJjNGU2Nzc3NDRiNTNiZWRjNDMwNTk2OTA4Mzg2.jpg
Ezt ne hagyd ki!

„A barátom állandóan hazudik nekem – már képtelen vagyok bízni benne!”

Van így jövője a kapcsolatuknak?

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190834_auto_resized.jpg
origo.hu

Válságba került Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714962617
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192055_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714962617
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17173781_auto_resized.jpg
travelo.hu

Derékig érő vízben ragadott magával egy brit turistát a cápa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183507_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Új trónörökös a láthatáron? Bizonyítékokkal jelentkezett Károly király és Kamilla eltitkolt fia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/EN7bgfHhltKMAu0pxszky6XUY-mEZw2o7JaaniVxXe4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcwZmVkMmNlYzFiMTQ3OTRiMTI1ZTFjYjVkMzE4MGEx.jpg
Favorit

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/lHj-gZZ6oiCS2RNd3pB-KKq_1mhzuWXfXN1d8qkgWVI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIwNmNlYzczNzdjNTQ3NmQ5MDMxOGM2NzljNzQ4NDk5.jpg
Kvíz

Egybe vagy külön? A többségnek fogalma sincs, hogy kell írni ezeket a szavakat