Test és lélek

Támad a szezonális depresszió: Így védekezhetsz ellene

Bors

Létrehozva: 2021.08.29.

A zöldellő falevelek hamarosan egyre sárgulnak, a nappalok jelentősen megrövidülnek és az időjárás is napról napra szeszélyesebb: ezek már egyértelmű jelei az ősz közeledtének.

Forrás: Pexels

Teljesen normális, ha ilyenkor az ember kedve kissé lehangoltabb, ezt pedig tudományosan is bebizonyították.

A szezonális depresszió gyakran előfordul ebben az időszakban, különösen az őszi napéjegyenlőség kezdetén. Idén azonban ahelyett, hogy ennek az állapotnak az áldozatává válnánk, néhány egyszerű lépés betartásával pillanatok alatt megelőzhetjük a bajt.

Tudományos háttér

Szakemberek szerint a szezonális depresszió minden évben ugyanakkor jelentkezik, és nagyjából ugyanabban az ütemben is zajlik le: ősszel kezdődik, télen súlyosbodik és tavasszal ér véget. A korábbi sötétedés és a hűvösebb idő megváltoztatja a napi életritmusunkat, az öltözködésünket, a szokásainkat, így a kedélyállapotunkat is. Ez az évszak emellett újabb feladatokat, kötelezettségeket hoz az életünkbe, gondoljunk csak a strandszezon végére, az iskolakezdésre, vagy a ház körüli teendőkre.

A tavaszból a nyárba vezető út tehát jóval vidámabbnak tűnhet, mint a nyárból való kilépés, fontos azonban megjegyezni, hogy az ősz részét számtalan csodás dolog is képezi. Ha úgy érezzük, hangulatunkra is hatással van az évszakváltás, nagyon fontos megkeresni, de legfőképp megélni azokat az élményeket, amelyek az idő szürkülése mellett örömtelivé teszik a mindennapokat. Így könnyen elkerülhető a szezonális depresszió.

Az egészségre is hatással lehet

A hirtelen megjelenő depresszió összezavarja az érzelmeinket, ami miatt sokkal hamarabb léphet fel állandó nyugtalanság, illetve a magabiztosság és a tiszta gondolkodás is veszélybe kerül. A külső környezetünkkel kapcsolatos negatív gondolataink ezen felül szorongást váltanak ki, a jelenség pedig egyenesen az idegrendszert célozza meg. Ezzel egyfajta készenléti állapotba kerülünk, ami folyamatos feszültség alá helyezi az idegeinket, így a mindennapjainkba betörhet a stressz.

A lehangoltság és a stressz nemcsak a kedélyállapotunkra nyomja rá a pecsétet, de betegségeket is előidézhet, vagy felerősíthet. Nagyon fontos tehát, hogy még időben észrevegyük az évszakváltás miatt felmerülő negatív érzéseket, és sikeresen helyre is tudjuk hozni őket. A jó hír, hogy akkor is van megoldás, ha már csak arra eszmélünk rá: baj van.

Lépésről lépésre

A szezonális depresszió megelőzéséhez és az abból való kilábaláshoz mindössze néhány egyszerű lépést kell betartanunk.

1. Analízis

Szánjunk napi 15 percet a negatív érzelmek kifejezésére, írjuk le részletesen, mi történt velünk aznap! Az kétségtelen, hogy nem ez lesz a napunk legszórakoztatóbb része, nagyon fontos, hogy elkezdjük észrevenni, mi történik bennünk. Fontos: ne írjuk át, ne kritizáljuk magunkat! Őszintén írjuk le a nap azon történéseit, amelyek rossz érzést váltottak ki belőlünk. Például:

– Utálom, hogy már sötét van, amikor hazafelé tartok a munkából.
– Szomorú vagyok, hogy rétegesen kell felöltöznöm, ha kilépek a házból.
– A reggeli sötétség miatt nehezen ébredek fel.
– Túl hamar vége a napnak: házimunka, vacsora, és már irány is az ágy.
– Hiányzik a szabad levegő, a napsütés, a strandolás.

2. Elengedés

Miután kiengedtük a kínzó gondolatokat, tegyük félre a listát! Használjunk arra egy kis időt, hogy a felsoroltaktól elszakadva folytassuk a napot.

3. Újragondolás

Vegyünk egy nagy levegőt, és olvassuk át figyelmesen a negatív érzelmeinket tartalmazó listát: mintha valaki más panaszait kellene meghallgatnunk. Igyekezzünk rájönni, mi váltja ki belőlünk ezeket az érzéseket, és mióta küzdünk velük – koncentráljunk a múltbéli eseményekre, gyerekkori emlékekre, vagy akár csak egy-egy szerencsétlenül végződő alkalomra. Önmagunkkal szemben tanúsítsunk együttérzést, majd helyezzük magunkat a jelenbe, és illesszük a megterhelő pillanatok elé a mostani életünk legjobbjait.

4. Lehetőségek

Fontos tudni, hogy a folyamat nem feltétlenül hoz azonnali megoldást, időbe telhet megfejteni a legmélyebb érzelmeinket, ám számos – évszaktól teljesen független – aprósággal javíthatunk a mindennapjaink hangulatán.

Friss levegő: Ősszel is rengeteg napsütésben lehet részünk, bátran szervezzünk programokat a szabadba, igyekezzünk minél több időt tölteni ott a szeretteinkkel!

Mozgás: A rendszeres mozgás nemcsak a kedélyállapotunkat állítja helyre, az egészségre is rendkívül jó hatással van. Legyen szó sportról, tornáról, vagy csak egy óra sétáról, a fizikai aktivitás csökkenti a stressz és az ingerlékenység okozta panaszokat.

Étkezés: Nemcsak nyáron juthatunk hozzá friss zöldségekhez és gyümölcsökhoz: bármelyik évszakhoz hozzá lehet hangolni az egészséges étkezést. Fontos, hogy napi étrendünk részét képezze zöldség, gyümölcs, rostok, és fehérje is!

Gyógynövényekkel a stressz ellen

Számos gyógynövény képes hozzájárulni testi-lelki egészségünkhöz. Ilyen például az orbáncfű, a citromfű, a macskagyökér, a levendula, a galagonya és a kamilla is. Fogyasszuk őket naponta teaként!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194840_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715054416
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715054416
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715054416
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715054416
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Vl4I1LzT88X3-pDdRdF3Kt7gc8z4N-C8RVnnDpdUVXI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhkNGFkNDY2MzIyYjQ2OTZhNmJmMWM0YjI3ODM2ZTcy.jpg
Váltás

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/EN7bgfHhltKMAu0pxszky6XUY-mEZw2o7JaaniVxXe4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcwZmVkMmNlYzFiMTQ3OTRiMTI1ZTFjYjVkMzE4MGEx.jpg
Favorit

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje