Test és lélek

Szinetár Dóra: Édesapám azt tanította, hogy mindent ki kell próbálni az életben

A. T.

Létrehozva: 2017.03.05.

<p>Túl a negyedik ikszen is jól érzi magát a bőrében. Az étkezésére odafigyel, a napi sportra viszont nincs ideje. Azt mondja, amíg harmóniában van önmagával, nincs oka panaszra.</p>

Színházi berkekben úgy tartják, ön az egyik legtudatosabban táplálkozó színésznő.

Igen, így van. Nem egészségügyi problémák vezettek ide, hanem egyszerűen megváltozott a gondolkodásmódom. Alapjában véve egy hedonista típus vagyok, imádok enni, csak fontos a minőség. Már jó pár éve annak, hogy a belvárosban sétálva nagyon fura szagok jöttek a felszínre egy alagsori boltból. Édesapám azt tanította, hogy mindent ki kell próbálni az életben, így lementem az üzlethelyiségbe. Egy klasszikus bioboltot találtam, amiből akkoriban nagyon kevés volt. Nem igazán tudtam értelmezni, miket látok a pultokon, de elkezdtem kóstolgatni a furábbnál furább ételeket, és nagyon ízlettek. 

És mit tapasztalt?

Önmagában attól, hogy az ember nem eszik hülyeségeket, már jobban érzi magát. Leszoktam a fehér kenyérről, a fehér cukorról. A táplálkozás lett az egyik hobbim. Azt vallom, ha nem eszünk műanyagot, csak természetes közegből származó élelmiszereket, már sokat tettünk az egészségünkért. Ez az ösztön a gyerekekben is benne van, mi öljük ki belőlük.

Ön rendszeresen főz?

Igen. A kislányom nem szereti az iskolai kosztot, naponta szállítom neki az ebédet. A tízórait is csomagolom neki. Waldorf-iskolába jár, és ott nagy fontossága van annak, hogy a hazai tízórait egyék a gyerekek. Próbálok praktikusan főzni, beiktatok főzős napokat, az ételeket lefagyasztom vagy ügyesen kombinálom a fogásokat.

A családtagjai ízlésvilága azonos?

Ezt nem mondhatnám. A férjem klasszikus húsevő, szereti a magyaros ízeket. Tulajdonképpen egészségesen táplálkozik, leginkább húst és zöldségeket eszik. Én a tésztás ételeket szeretem, küzdök is rendesen, mert mostanában nem eszem búzát. Alternatív dolgokkal próbálom helyettesíteni. Keresem az átfedéseket, az összetevőket, melyeket mindenki szívesen fogyaszt.

És a gyermekei?

A nagyfiam gyerekkorában klasszikus gyorsétterembe járó család voltunk, aztán miután rátaláltam az egészséges ételekre, őt is terelgettem. Arra neveltem, hogy mindent meg kell kóstolni. Ha egy étel nem ízlik, azt akár ki is köpheti, de megkóstolni meg kell. Ma már a minőségi táplálkozás híve. Zorka két és fél éves korában lett bölcsis, addig nem kapott fehércukrot, lisztet, klasszikus édességeket. Aztán ezeket minimálisan bevezettem az étrendjébe, nem akartam különcöt csinálni belőle. Otthon egészségesen táplálkozik, ha közösségben van, bármit megkóstolhat.

Az egészséges táplálkozásának köze lehet a fiatalos megjelenéséhez?

Gondolom igen, bár bizonyítani nem tudom. Egyrészről ez genetika, másrészről nem viszek be méreganyagot a szervezetembe, sem ételek, sem krémek által. A kozmetikusom is természetes alapanyagokból készült krémekkel dolgozik. Én magam sem viszem túlzásba a kenceficézést. Persze vannak ráncaim, de megdolgoztam értük, és nem fogok fizetni azért, hogy eltüntessék őket.

Ezek szerint nem érdekli az öregedés?

Magánemberként nem, a munkám miatt viszont ez bonyolultabb kérdés. Huszonéves lányokat is játszom a színházban, ott az ősz hajszálak sem látszódhatnak, ezért figyelnem kell magamra. Számomra a legfontosabb az, hogy a férjem úgy szeret, ahogy vagyok. Ezer apró pillanata van az életnek, amikor látom, érzem a szeretetét. Civilben nincs olyan vágyam, hogy én legyek a legszexibb nő a férfitársadalom számára. Én konkrétan neki szeretnék tetszeni, és ameddig ez így van, addig az öregedés lényegtelen.

A férje is hasonlóan gondolkodik?

Azt hiszem igen, de hát egy 37 éves, 196 centi, szép, magas férfiról beszélünk, akinek van négy ősz, nagyítóval látható hajszála. Sokszor gondolkodom azon, milyenek leszünk öregen, és tetszik a gondolat. Látom magam előtt a képet, és ha eljön az ideje, szeretnék öreg lenni. A szüleim csodálatosan öregszenek. Édesanyám het­-ven­évesen hatvannak néz ki, Édesapám is letagadhatna vagy húsz évet, és mégis mindketten vállalják a saját korukat. Engem taszít, ha az emberek betegesen meg akarják állítani az időt. Az öregség folyamatát tisztelni kell, és tudni kell méltósággal megélni.

Névjegy

Foglalkozása: színésznő

Családi állapot: férjezett, két gyermek édesanyja (Marci 20, Zorka 9)

Férje: Makranczi Zalán, színész

Hamarosan: március 18-án, Újratervezés címmel lemezbemutató koncertje lesz a Budapesti Kongresszusi Központban

Az alakját hogyan őrzi?

Tizenhét éves koromig életvitelszerűen sportoltam, táncoltam. Az első szülésem után ilyen formában már nem tudtam visszacsempészni a mozgást az éle­tembe. A munkám miatt nem jut időm a rendszeres sportra.

Zorka iskolájának köszönhetően viszont családi program lett, hogy hétvégente kimegyünk a természetbe, kirándulunk. Jobban is esik, mint egy konditeremben izzadni.

Valahogy mindig a természethez lyukadunk ki. Mit tesz meg a védelméért?

Geotermikus fűtőrendszerű házban élünk, nem használunk a fűtéshez gázt, villanyt is keveset. Nem égetem feleslegesen a villanyt, használat után elzárom a vízcsapot, környezetkímélő tisztítószereket használok. Időnként szoktam pet-palackból készült ruhákat is viselni. Ezenkívül szemezek az elektromos autókkal, és már évek óta műfenyőm van. Csak onnan lehet rájönni, hogy mű, hogy ilyen szép fa nincs a valóságban, valamint otthon szelektíven gyűjtjük a szemetet. Ezt bárki megtehetné, jó lenne, ha mindenki legalább ennyire vigyázni a környezetünkre!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194769_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt a legújabb rákterápia, elképesztő gyógyulást hozhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715032818
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194415_auto_resized.png
metropol.hu

Ferihegy elesett: ma problémás külföldre utazni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715032818
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182599_auto_resized.jpg
astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715032818
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715032818
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194895_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Vl4I1LzT88X3-pDdRdF3Kt7gc8z4N-C8RVnnDpdUVXI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhkNGFkNDY2MzIyYjQ2OTZhNmJmMWM0YjI3ODM2ZTcy.jpg
Váltás

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/EN7bgfHhltKMAu0pxszky6XUY-mEZw2o7JaaniVxXe4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcwZmVkMmNlYzFiMTQ3OTRiMTI1ZTFjYjVkMzE4MGEx.jpg
Favorit

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje