Test és lélek

20 perccel több alvás kell a nőnek

GJ

Létrehozva: 2014.01.18.

A nőknek húsz perccel több alvásra van szükségük, mint a férfiaknak – állapította meg Jim Horne. A brit kutató szerint a nők egyszerre több dologra figyelnek, ezért az agyuk jobban elfárad.

Régóta foglalkoztatja a kutatókat, hogy melyik nem dolgozik többet, és hogy a nőknek vagy a férfiaknak van-e nagyobb szükségük az alvásra. Jim Horne brit kutató vizsgálatai során arra jutott, hogy a nőknek legalább húsz perccel több alvásra van szükségük. Ezt azzal magyarázza, hogy napközben a hölgyek agya sokkal összetettebben működik, képesek egy időben több dologra is figyelni. Emiatt szellemileg jobban elfáradnak a nap végére.

Dr. Radics Judit alvásszakértő egyetért a kutatás eredményével, de hozzáteszi: a nők annak ellenére, hogy több pihenésre lenne szükségük, mégsem fordítanak elég időt erre. 

– Átlagosan 7–8 óra alvásra van szükség, hogy kipihenjék magukat. Az életkor előrehaladtával, az anyasággal, a felelősségtudat felerősödésével azonban ez lényegesen rövidül. Így hiába van rá nagyobb szükségük, a férfiak alszanak többet. Pedig a nők alvása nagyban kihat életminőségük egészére – hangsúlyozza a szakember.

A kutatások szerint kétszer annyi nőnek van alvászavara, mint férfinak. Az alvási gondokat a fiatal nőknél leggyakrabban a menstruáció, a terhesség és az anyaság okozza. A mai rohanó világban a fiatal nők kevés időt szánnak a pihenésre, és általában nem vesznek tudomást a nappali fáradtság, álmosság figyelmeztető jeleiről. Később pedig a változó kor okozhat alvási nehézségeket.

– Sporttal, testmozgással sokat lehet javítani az alvás minőségén, és ami fontos, hogy este kilenc után ne fogyasszanak nehéz ételeket – teszi hozzá dr. Radics Judit. Persze, ha egy nőnek megértő társa van, aki segít neki és esténként megnyugtatja, az is sokat számít.

Andrea két hetet aludna egyfolytában

Keleti Andrea minden reggel hétkor kel, ez az első gyermeke születése óta így van. – Korán kelek, mindegy, milyen későn fekszem le. Akkor is felébredek, ha nem lenne muszáj, ilyenkor olvasgatok vagy jár az agyam a napi tennivalókon.

– Nem vagyok lustálkodó típus, sok tervem van, és azokat minél hamarabb szeretném megvalósítani. De a férjem sem alszik eleget. Viccesen azt szoktuk mondani: két hét alvásra lenne szükségünk, hogy kipihenjük magunkat – mosolyog Andi.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138617_auto_resized.jpg
origo.hu

Harry Kane még a Bayernt is tönkretette, rajta röhög a világ - mutatjuk a legjobb mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713400214
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136220_auto_resized.png
hirtv.hu

Szanyi Tibor: Hosszasan tudnék arról beszélni, hogy Magyar Pétert ki és miért „csinálta” fel + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134932_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27157_resized.jpg?avcount=1713400214
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713400214
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713400214
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713400214
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Qa0JCs38A98156PJXttOUqJtF2lhKcCuOiZLF8-hPFk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzEyMmNlYzM1Yjk1MDRlZmI5M2RjZjMwM2JhZjkzYjhm.jpg
Retrográd

Három csillagjegy, aki könnyedén rázza le magáról a Merkúr kegyetlen hatásait áprilisban